2015. augusztus 20., csütörtök

Augusztus 20.

Üdv vagy nem tudom, hogy köszönjek! Jelenleg az idegesség és az izgalom vette át irányítását felettem :D 
Na, de ma tűzijáték kinél mikor! Ez sem lényeg, a lényeg amiért írok. Ma megnyitom az új blogom. Szeretettel várok mindenkit, és az első rész kint is van! Heti egyszer lesz, de inkább shut up, és...


2015. augusztus 4., kedd

Sziasztok!

Üdv kedves Olvasóim ismét! Hát lassacskán visszatérek egy új, és teljesen más történettel. A Trailert elkészítettem, és ha tetszik akkor iratkozzatok fel itt...Nem sokára bele kezdek addig is további jó pihenést!

2015. június 10., szerda

XXXVII.

2017. Január 25.

A mai nap mindenkinek olyan átlagos lenne, de valakik tettek róla, hogy ne legyen az. Rengeteg kis akár nagylány ma zokog vagy épp örömében sír. A szüleik nem értik, sőt talán még maguk sem, de mégis kiadják magukból és várják a bizonyítékokat, hogy ez tényleg igaz volt, igaz miért ne lenne az? 4 évvel ezelőtt találkozott két ifjú, aki 4 év múlva, 2 szép gyermek után összekapcsolják az életüket. Nem, nem az összeköltözésről beszélek, hanem a házasságról. Ez a házasság valódi, szenvedélyes, ígéretes, becsületes lesz, mert túl sok dolgon mentek már keresztül együtt, hogy csak úgy hagyják a másikat. Oké, azt hiszem felcsigáztalak titeket annyira, hogy eláruljam kiről is van szó. Természetesen a 24 éves Liam Payneről és a  szintén 24 éves, immár feleségéről, Madison Payneről. Direkt választották ezt a dátumot. Hisz ez a nap volt, amikor egy lány miatt találkoztak először. Sajnos a lány nem élte meg ezt, de ők mégis gondolnak rá és hatalmas hálával tartoznak.
"-Úgy ahogy mondja! Sosem hittem volna, hogy ezt fogom mondani az újságnak, de bassza meg szerettem ezt a lányt. Mindennap mellette felkelni és érinteni a bőrét, szagolni az illatát, kábulás a perverziói miatt! Oké ezt talán nem kellett volna, de basszák meg ez mind az enyém, és ő maga is meg a szerelme is. Ezért érzem magam kurvára, de szerencsésnek!" - nyilatkozta Liam az újságunknak. A feleséggel is elbeszélgettünk, amin igen egy furcsa tényt közölt velünk.
"- Bevallom az első találkozásnál gyűlöltem ezt a seggfejt, ha már káromkodunk, de lehet, már akkor belehabarodtam. De ugye neki ott volt Ms. Smith, jelezném, akit még mindig utálok és nem azért, mert Liammel volt, nekem pedig Liam bátyja, Dominic. És hiába voltak azok az iszonyat nagy távok, mi mégis megtaláltuk egymást..mindig. És mikor Franciaországban megkérte a kezem, nekem már akkor lezajlott a fejembe ez az egész. Hogy, hogy lesz az esküvőnk. A szerkóm mér meg volt. Fehér habos - babos, amire kislány korom óta álmodozom és fehér tornacipő. És így mentem férjhez. Igaz Liamet sem kellett unszolni, hogy ne csigolós cipőbe jöjjön. Így tornacipőbe tartottuk meg az esküvőt. Nem érdekelt ki,mit szól, hogy egyáltalán nem hozzáillő. Úgy gondolom ez a mi esküvőnk volt, nem másé és én így szerettem volna, meg ezért Liam hátára felugrani az esküvő után magassarkú nem egy könnyű dolog, de  nekem ment mint az egyszer egy." Hölgyeim, uraim, lányok, fiúk! Mi ez, ha nem igaz szerelem? Gratulálunk az ifjú párnak! 


Hát...Sziasztok! Bocsánat a nagy késésért, de azok a .....tanárok, most kezdtek el szívatni minket. Szóval meghoztam az utolsó részt, ami remélem tetszett. Köszönök mindenkinek...öhm mindent? :D Oké, ez hülyén hangzott. Köszönöm a 9 feliratkozót, a sok oldalmegjelenítést és a kommenteket is. :) Szeretnék mindenkinek kellemes és élvezetes nyarat kiváni, akár nyári szerelmet is! Aki megy a koncertre, azoknak jó bulizást! És hát..talán ennyi is...Szeptemberben újra itt! ♥♥

2015. június 4., csütörtök

XXXVI.

Sziasztok!! Hát nem tudom, mit írjak most ide! Először is köszönöm a 9. követőt is, aztán meg hogy olvassátok!  De jön a rossz hír, avagy kinek mi. Ez az utolsó előtti rész. Szóval a történet, 37 részesre sikeredett. Mindegy, most nincs búcsú beszéd, majd a következő rész előtt!  Jó olvasást, hatalmas puszik! ♥♥♥

|Madison Heart|

2015 szeptembere. Mindig is utáltam a szeptembert. Mindennek valami kezdetét vagy végét jelenti. Van aki a suli miatt, van aki csak úgy utálja az őszt, az esőt. A hónap elején én is így voltam vele, de most? Madarat lehet velem fogatni. De szépen sorjában. Szeptember tizedike környékén valami rám tört, mármint betegségre gondoltunk az elején. Hisz reggeli rosszul létek, majd jött a kívánóság vagy mi..Hát anélkül is tudtam, hogy mi bajom mielőtt elmentünk volna az orvoshoz. 5 hónapos terhes vagyok, köszönöm Louis Tomlinson. Viszont örülök neki. Noah is várja már, sőt! Már most úgy vigyázz rám és a kicsire, mint az apja. És én mindig is így szerettem volna. Hogy legyen egy kisfiam, majd egy kislányom. Ha pedig a lányom szívét összetörik, a nagy fiam, majd helyre rakja azt a köcsögöt. Jó lassan úgy beszélek, mint egy vénasszony. Malikék is bővültek. Zaynnek és Perrienek Júliusi esküvője volt, amire mi is meglettünk híva. Azt mondta Zayn, hogy nagy bejelenteni valója lesz Szeptemberben és meg is tette. Egy interjún elmondta, hogy mi is történt vele. Az a faszfej, ahogy sejtettük, bekavart Zayn így is fáradt agyába és sokáig nem tudta, rossz úton jár. Majd megkérdezték tőle, mit akar most csinálni, belenézett a kamerába és könyörgő kiskutya szemekkel kért bocsánatot a srácoktól és vissza könyörgött a bandába. 5 percbe telt, mire a fiúk felfogták mit mondott, és kocsiba ülve el is húzták a csíkot, engem pedig meglátogatott a Little Mix és együtt néztük tovább a műsort. Pár percbe sem telt megjelentek a fiúk és mi is abbahagytuk a beszélgetést.
- Ugye tudod, hogy kibaszott nagy magyarázattal jársz nekünk! - Louis legalább ne élőbe!
- De azon kívül megmondtuk, bármikor visszajöhetsz a bandába! - folytatta Liam, mire mi 5 - en összenéztünk.
- Mivel te is úgy ahogy mindegyikünk örök tag vagy! - Niall, szexi mosolyt biccentett a kamerába és azt is tudom, hogy nem nekünk, és nem csak a directionereknek.
- És azt hiszem, ha nem jöttél volna vissza, Lou és én amint becsajozunk rád küldjük a lányokat! - Harryn felnevettünk, majd elhallgattunk.
- Jó valamit meg kell tudnod, Mad! - Jade úgy nézz rám,mint aki épp egy hatalmas bajt követett el.
- Elmondod, hogy belehabarodtál..- kezd bele Jesy, de Leigh - Anne a szájára teszi a kezét.
- Szóval ugye van Louis, és szingli. És vagyok én akinek volt egy barátja. - mondja elhúzva a száját.
- Ne mondj semmit! Louis szingli és te is. Te azért, mert már nem a barátodat szereted hanem Louist. - Basszus! Ezt a terhesség csinálta, hogy ilyen jól levágtad? - kérdezi Pezz, mire felnevettek.
- Természetesen! Mivel a fik ünnepelni akarnak majd elmegyünk velük! Te és Lou majd szemezgetni fogtok, és végül megcsókol miközben táncoltok, majd  bevisz a wc - be, letépi rólad a ruhát és... - elhallgattam, mert mindenki elég furcsán nézett rám. - Bocsi! A hormonok és, hogy az orvos eltiltott a szextől! - kuncogok fel.
- Eltiltott? - kérdezik egyszerre négyen.
- Túl sok volt az aktus! - összenéznek és felnevetnek, majd én is csatlakozok. A fiúk vigyorogva érkeznek meg, majd furcsán néznek ránk.
- Mi van itt? - kérdezi Liam megfogva a derekam.
- Hát, jókedv! - törlöm meg a szemem, majd karjaimat keresztezem Liam nyaka körül, majd lábujjhegyre állva csókot nyomok szájára.
- Bassza meg! Ezek tényleg ki vannak éhezve! - összevigyorgunk a csók közben, majd elengedjük egymást.
- Akkor a ma esti terv egy étterem! - mondja Liam vigyorogva.
- Meg vagytok te őrülve? - kelek ki magamból. - Felejtsétek el, hogy ezt az estét nyugodtan és némán fogjátok eltölteni. A csajokkal megbeszéltük, megyünk veletek bulizni vagyis Jade, Jesy, Pezz és Leigh - Anne jönnek velem te meg aggass valamit a fiúkra! Ja és Lou! - mondom ránézve, mire mosolyogva és kíváncsian nézz rám. - Ma este jól figyeld meg a lányokat! - kacsintok rá, majd puszit nyomok a döbbent vőlegényem ajkaira. A csajokat felküldöm, de engem Liam visszaránt és a konyhába visz.
- Meg vagy te hibbanva, Mad? Lassan 6 hónapos terhes vagy! A buli az, ami neked nagyon nem fog jót tenni! Szóval mire készülsz? - kérdezi összevonva a karját és a szemöldökét felvonja. Sóhajtva megforgatom a szemeim, és én is összekulcsolom a karom.
- A lányok közül valaki fülig szerelmes a haverodba! - mondom, mire rögtön kíváncsi tekintettel találom szembe.
- Mond el a nevét és beleegyezem! - mondja, mire megrázom a fejem.
- Mit tudsz, Mr? - kérdezem mire csípőmre teszi a kezeit, én pedig karomat nyaka köré. Nyakamhoz dörgölőzik, míg én lehunyom a szemem.
- Louis szerelmes Jadebe! - ajkaimon játékos mosoly terül szét.
- Jade szerelmes Louba! Szóval Kicsim, össze kell őket hoznunk! - mondom mosolyogva.
- De amint rosszul vagy, vagy valami szólsz, oké?  - aggodalommal a szemébe kérdezi, mire biccentek és puszit lehellek a szájára, majd elmegyek mellette erős csípőmozgatással. Felkuncogok, mikor vágyakozó sóhajjal megy vissza a többiekhez. Felsiettek és vigyorogva nézzek körbe.
- Akkor Jade valami nagyon szexiset fogsz viselni! - kezdek bele, de Pezz közbe szól.
- Várj a gyerek hang! Noah? - kérdezi döbbenten.
- Payne nagyinál! Elvállalták 1 hétre! - mondom szem forgatva.
- Csak nem kibékültettek? - kérdezi Leigh - Anne.
- De hogy is! Liam vitte el! Én bizony még mindig haragszom rájuk! - mondom vigyorogva.
- Azért adhatnál nekik egy esélyt! - mondja Jesy. - Én is adtam,és most egész jól kijövök vele. Együtt beszéljük ki a férfiakat! - nevet fel, mire elmosolyodom.
- Majd meggondolom! Ha Liamnek a telefonba nem mondaná azt folyton, hogy Sophia mennyire jó választás, talán még enyhülne a dühöm is! - mondom nevetve. - Na de vissza ránk! Jade szerintem te ezt fogod felvenni! - nyomok kezébe egy fehér mini ruhát. A többiek pedig nyugodtan válogathatnak! - mondom majd lehuppanok az ágyra.
- Hé! Biztos, hogy neked is el kéne jönni a bulira? - kérdezi Pezz aggódva.
- Megbeszéltem Liammel! Ha van valami szólok és jövünk haza! - mondom mosolyogva.
- Jól van! - ránt vállat, majd hárman feltúrják az egész szekrényemet, de végül megtalálják az igazit. Utoljára állok oda, de egy fekete harisnyán, pörgős szoknyán, egy fekete pöttyös ingen kívül tornacipőt veszek még ki, majd felöltözöm. Ajakápolót, és kevés szemfestéket kenek fel.
- Lemegyek bekapok valamit! - mondom a lányoknak.
- Csak ne azt! - kacsint rám Pezz, mire nevetve ott hagyom őket. Lemegyek halkan így elcsípek egy kis beszélgetés foszlányt.
- Akkor azt mondod szabad a pálya? Ráhajthatok Jadere? - kérdezi izgatottan Lou.
- Persze, haver! Csak udvariasan! - nevet fel Liam.
- Hello újra! - mondom mosolyogva. Liam rögtön végigmér, majd elégedett mosoly terül szét az arcán.
- A többiek? - kérdezi Zayn kíváncsian.
- Hát ők még készülődnek! Tudod nők! - mondom nevetve, majd Loura pillantok akinek falfehér az arca.
- Nyugi, Tomlinson! Tudok mindent, talán többet is! És szerintem is nyugodtan ráhajtasz, ha kell még áldást is kap, csak vigyázz rá! Nem úgy, hogy véd meg, mert erős csaj, bár néha jól esik nekünk. Ha nem a szívére! Mert aranyos csaj, és bírom! Ahogy téged is Lou! - mondom sóhajtva. Elmosolyodok, arca pedig visszakapja eredeti színét.
- Köszönöm! - mondja én pedig biccentve feltúrom a hűtőt, majd kiveszek egy joghurtot meg a nutellát.
- Mire készülsz? - kérdezi Niall összevont szemöldökkel.
- Niall haverom, Mad enni fog! Tudod terhesség és ezek a szarok.. - mutat a kajámra. - Együtt, finomak! Egyszer kóstoltam meg, elment az étvágyam is tőle! - felnevettek, majd enni kezdek. Egy kiskanál joghurt, egy kis kanál nutella.
- Bocs, Mad de ez undorító! - mondja Harry vigyorogva.
- És te? Styles neked is kéne már valaki, hisz lassan 22 leszel! - mondom mire szemet forgat.
- Majd..ráérek még! - mondja mosolyogva.
- Csak neked akartam jót! A bor még mindig meg van, igaz? - kérdezem, mire nevetve biccent.
- Milyen bor? - kérdezi Liam érdeklően.
- 2 éve kaptam, lassan 3. 1994 - es évjáratú és még mindig ott pihen, lassan porosan a vitrinben. - felnevetek fejcsóválva majd kopogásokat hallunk a lépcsőről. Leérkeznek mind a négyen és wow. Loura pillantok, és rögtön bezárom a száját, majd vissza a lányokra.
- Ugye mindegyikőtöknek van barátja, kivéve Jade? - kérdezem nevetve.
- Persze! - mondják, Jade pedig félénken less Loura. Lou és elpirul, majd dudálást hallunk kintről.
- Itt a két taxi! - mondja Harry vigyorogva.
- Akkor Harry, Louis, Jade és Leigh - Anne első taxi. A másodikba Perrie, Zayn, Szöszi és Jesy. Mi meg megyünk kocsival, mivel nem iszom! - mondom vigyorogva.
- És én sem! - mondja Payne, és összepacsizunk.
- Ha nem lennétek ki kéne találni! - nevet fel Jade, mire kinyitom az ajtót,
- Úgy ahogy mondtam! - mondom kiabálva. Végignézzük, ahogy beszállnak, majd egymásra vigyorgunk.
- Szerinted félénkek vagy amint meg volt az első szex, bevallják, hogy szeretik egymást? - kérdezi a kocsi felé sétálva.
- Ezt nem tudom neked megmondani! A szex akkor a legjobb ha azzal csinálod akibe szerelmes vagy! És ha ma tényleg megtörtént az aktus, csak érzik, hogy ez másabb volt, hogy valami van a másikban, amire nem tudnak rájönni, hogy mi az, de gecire, de szükségük van rá! - hadarom el egy szuszra. Mivel nem indulunk el, így Liamre nézzek, aki kábultan figyel engem.
- Mi az, Kicsim? - kérdezem kuncogva és kezemmel végig simítok borostás arcán.
- Akkor is így gondoltad, mikor megbasztalak a wc - be pöpet részegen? Akkor is így éreztél? - elmosolyodom, majd szűzies csókot lehelek arcára.
- Még jó, hogy Payne! Talán ha figyellek és nem ütnek el, lehet még mindig Dominic oldalán lennék a babával! De tudnám, hogy nem igazán élvezném a szexet, bár most sincs nagy részem belőle! - morgom halkabban az utolsó mondatot,ó. Felkuncog, majd mélyen a szemembe nézz.
- Ki miatt is? Kiakart minden helyen baszni a lakásban mielőtt meg nem születik a pici? - kérdezi nevetve.
- Őszintén, Payne..Nem bántam meg, sőt rossz kislány akarok lenni és folytatni akarom, csak féltem a picit! - lélegzete elakad, ajkát megnyalja, majd nyel egyet.
- Hihetetlen, hogy 1 év után is elállítod a légzésemet! - morogja szűzies csókot lehelve ajkaimra.
- És ez még semmi, Payne! - kacsintok rá, majd előre fordulok. Sóhajt majd beindítja a kocsit. Heart - Payne 1:0, haha!


- Na végre! Azt hittük otthon maradtatok! - mondja Harry vigyorogva.
- Nem lehet, tudod ha túl sok az aktus veszélyben lehet a pici! - kacsintok rá.
- Ti aztán nem vagytok semmik! Viszont én mentem csajozni! Lou itt hagyott! - morog magában.
- Ugye, Lou Jadedel ment el? - kérdezem izgatottan. Visszanézz rám vigyorogva, majd rám kacsint.
- Ki mással? - majd ő is lelép.
- Akkor? - kérdezi Payne rám nézve és végig simít a combomon.
- A wc-t már kezelésbe vették.. - gondolkodom el.
- Tényleg akarod? De utolsó a pici megszületéséig! Bármi történik ebben a 4 hónapban nem fekszünk le egymással! - mondja komolyan.
- Majd csináljuk állva! - kacsintok rá nevetve. Ő is felnevet majd megcsókol.
- Szeretlek! - suttogja.
- Én is téged! - újabb csók, majd egy hangos köhintés.
- Na végre, hogy ti is itt vagytok! - Lou hangjára felkapom a fejem. Jade mellette áll. Az arca kipirult, száján vigyor és úgy nézz rám. Feltűnik egy kéz, ami Louis hoz vezet és képtelen vagyok rá, hogy ne tartsam vissza a feltörekvő sikolyom.
- Most komolyan együtt vagytok? - kérdezem, de Lou rám néz azzal a tekintettel.
- Ne játszd a hülyét, tudom, hogy ezt akartátok! Köcsögök vagytok, de azért köszönjük és elhatároztok, hogy megpróbáljuk...együtt. - vigyorodik el Louis is. A többiek is oda jönnek és mikor meg van a csapat mindenki megfog egy vodkás poharat, de mi Liammel maradunk az üdítőnél.
- Akkor mire? - kérdezi Zayn, mire szem forgatva felelem a poharam.
- A One Direction mind az öt tagjára, és Loura és Jadere! - a többiek is felemelek, majd iszunk belőle. Végig nézzek a társaságon miközben Liamhez bújok. Jó őket újra boldogan együtt látni, sőt!

2015. június 1., hétfő

XXXV.

Sziasztok Törpik! Meghoztam az új részt, viszont egy másik hírt is hoztam. Körülbelül 5 rész és vége a történetnek. Nem akarom tovább húzni már így is laposak a részek. Szóval ha ezen a héten nem is, de a következőn vége a történetnek! De addig jó olvasást!♥♥

|Madison Heart|

Utálom a 2015 - ös évet! És még csak Áprilisban vagyunk, de had foglaljam össze mi történt azóta, hogy Eleanor és Louis szakítottak. A következő páciens Zayn Malik. Először azt hittük Perrievel fog szakítani, amit persze nem hagyta volna, hisz semmi nem volt eddig, de helyette jobbal állt elő. Kilépett a bandából vagyis..ez még nekem mindig zavaros, de Perrie miatt tette, ebben biztos vagyok. De abban is, hogy Zayn hiába tagadja az a fasz is közre játszott. Szóval Zayn képes volt feldobni Louiék barátságát, ami lassan lett volna 5 éves egy senkiháziért. Oké, megint felcsesződött az agyam. Ez történt Maliknál, Horanéknél történt az, hogy Samanthát bemutatta Niall, de utána Samnek haza kellett utazni szóval Niall most olyan letört, mint a bili füle. Sajnálom csóri srácot, de erre nem tudok többet mondani annál, hogy mindjárt jön a szünet és Samantha után mehet. A rajongók is tudják már, hogy Tomlinson és Calder már nem alkotnak egy párt, és először azt hitték én és Payne sem. Szóval mehetett Instára az eljegyzési gyűrű. Rengeteg gratulációt is kaptunk, meg volt olyan aki már sejtette, meg persze az utálkozók, hogy azzal a ribanccal kéne együtt lenni meg stb., de leszarom. Ők nem ismerik azt a Sophia Smithet. aki 10 perc takaródott el a lakásomból a gyámhivatallal. Ja igen, még mindenkinél más pörög, nálunk az a ribanc. Liam még nem tudja, és nem is akarom még fárasztani ezekkel, majd mindent a maga idejében. Szóval Smith következő lépése az volt, hogy bemártott a gyámhivatalnál, mivel, hogy a gyermek egész nap sír, az anyja, aki én vagyok egyfolytában iszik. Nem csak a nő, de még én is megvoltam lepődve, persze mindketten másokból. Megnézték a tisztaságot, és a Noahára is vetettek egy pillantást, aki jelenleg náthás picit és ezt átadta nekem is. Mindegy. A kurva és a nő eltűnt innen, így a pici és én nyugodtan ihatjuk a meleg kakaónkat. Noah 11 hónapos, jövő hónapban lesz 1 évesés nagyon remélem, hogy vagy mi vagy Liam utazzunk, mert szeretném az apjával együtt ünnepelni azt, még akkor is ha koncertünk lesz. Feladom a színpadra vagy bánnom is én. Az első szava miután haza jöttünk az volt, hogy apa. Mikor mondtam neki, hogy anya ő csak apát mondott, amit El levideózott és posztolta Instagramra, utána pedig Liam rögtön fel is hívott, hogy beszélni akar a fiával. Végül is kimondott még egy csomó szót utána, sőt lassan mondatokat is tud kovácsolni, de még ott tart, hogy a nevek mennek, és hogy mi még? One Direction és directioner! Nem is Payne lett volna. Ami pedig rátett arra a bizonyos lapátra, hogy vett nekem és a fiának egy pólót, amit talán Szingapúrban látott meg. Az enyém az van, hogy Mrs. Payne, a picién,meg Little Payne. Leszámítva a dolgokat, hogy mik történtek, kijelenthetem boldog vagyok, de akkor is utálom a 2015 - ös év elejét. Ekkor viszont a csengő kezd el fülsüketítően szólni így megfogva  a picit gyanakodva nyitok ajtót, viszont ott egy igen nagy meglepetés áll, vigyorogva és egyáltalán nem lenne szabad itt lennie.
- Te mégis hogy kerülsz ide? - a szemem elkerekedik, mire a srác felnevet.
- Ugye tudod, hogy mikor vannak és hol a turné helyszínei? - kérdezi a kék szemű teremtmény.
- Nem, Lou! Nem érdekel a turnétok, mert szinte minden honnan ti szóltok és nem akarom a szívemet fájdítani még jobban! - szem forgatva közelebb húzz magához, majd elenged és belép a lakásba.
- Oké, akkor igyekezz asszony! Vigyázok Noahára, addig pakolj össze. Holnap van az utolsó koncertünk Dubaiban, és utána nagy szünet. Liamnek gecire de hiányzol és úgy határoztunk a fiúkkal, ha te nem repülsz valakinek muszáj elrángatnia így én lettem az a szerencsés! - mondja és kiveszi a gyerekem a kezemből.
- Lou!! - visong fel aranyos hangon, de én még mindig sokkoltan állok.
- Igyekezz már!! A magén gép sem vár örökké! - mondja, mire fejet csóválok és felsikítok.
- Jézusom Lou!4 Annyira szeretlek! Köszönöm! Noha készülj megyünk apádhoz! - mondom majd mindkettőnek nyomok egy puszit a fejére, majd felsiettek.
- Anya zizi! - furcsa ezt a saját gyerekem szájából hallani, de el kell fogadni. Ha az apjáról van szó, anya mindig zizi. Gyorsan összecsomagolok és rakok el pár gyógyszert is a kicsinek meg nekem, majd lecipelem őket a földszintre.
- Most te jössz! - kikapom a picit és felöltöztettem, majd megfogom a kezét. - És tudd már gyalogolni is. - elmosolyodik, és megfogja a bőröndöket majd a kocsihoz megyünk és beülünk a kocsiba. El sem hiszem! Újra láthatom a vőlegényem, utána pedig csak az enyém lesz.


Hajnal volt mikor oda értünk. A pici elaludt és azt mondta Lou átveszi, én megyek Liamhez és fárasszam le. Elmondta hányas szobában van én pedig puszit nyomva arcára el is indultam. Mivel odaadta a kulcsot betudtam menni a szobába.  Letettem a cuccaim és elindultam a hálószoba felé. Benyitottam, de egy test helyett kettőt láttam ott. Lou biztos jó szobába küldött? Felkapcsoltam a villanyt és szembe sülnöm kellett vele, hogy a lehető legjobba és legjobbkor. A szemembe könnynek gyűltek és legszívesebben ordítottam volna, de nem tettem. Leoltottam a villanyt és kimentem. Ittam egy bögre kávét, majd elővettem a telefonom és írtam egy sms - t Paynenek, tele obszcén szóval. Hallottam, hogy megérkezik. Mocorgást is hallottam, majd és ezután figyeltem némán az eseményeket.
- Hogy mii? Mit keresel mellettem Sophia? Azonnal takarodj ki innen! - meglepetten figyeltem, ahogy a lány nyög egyet.
- De hisz nem emlékszel az éjszakára? Hogy milyen jó volt újra velem? - kérdezi meg. Felhümmögök és megtörölöm a szememet, majd jobban meghúzódok a konyhába, mert kijöttek a hálószobából.
- Nem voltam részeg! Ha emlékeznél nem ihattok, csak mértékkel! És azt is tudom, hogy mióta utoljára lefeküdtünk több, mint egy éve hozzád sem értem! - vajon tudja, hogy itt vagyok? Azért ordibál.
- Akkor dobass ki így fehérneműkben! - mondja az a ribanc gúnyosan.
- Ahogy hajtod! - ezzel Liammel kinyitotta az ajtót kidobta a ruhákat, majd a lányt is, igaz óvatosan, de kidobta, majd bezárta az ajtót és neki dőlt.
- Fel kell hívnom! Tőlem kell megtudnia! Nem tudhatja meg mástól! Tőlem kell tudnia, hogy nem történt semmi! - mondja, mire elmosolyodom és kimegyek.
- Tényleg nem történt semmi? - hangom egy kisegéréhez hasonlít, Liam pedig döbbenten néz, majd hozzám fut, megölel és a kezébe veszi arcomat.
- Sose csalnálak meg egy olyan ribanccal, mint ő, sőt senki mással se! Nekem te vagy az igaz, Törpim!  - elmosolyodom, majd megcsókolom.
- Szeretlek! Szeretlek, oh basszottul szeretlek! - suttogom.
- De hé! Te hogy kerülsz ide? - kérdezi egy pöpet arrébb húzódva.
- Tomlinson! - nevettek fel. Elmosolyodik, majd megcsókol. A lábaim automatik fonódnak csípőjére, és így bevisz a szobába.
- Ne! Nem akarom itt! - mondom lihegve. Elvigyorodik, majd újra megragad és kivisz a konyhába.  Ledönt az asztalra és felém támaszkodva a szemembe nézz.
- Szeretlek, és soha ne kételkedj bennem! - újra előtör az a kép, amit pár perce láttam. Szemeibe újra könny költözik, amit most ő puszil le.
- Meséld el az érzést! Add ki magadból! - suttogja nyakamat puszilva, kulcsontómtól arcomig, majd vissza. És újra.
- Csalódottság, megbánás, becsapottság, szánalom és fájdalom a legnagyobb mennyiségben! - mélyen a szemembe nézz és elmosolyodik.
- Soha többet nem engedem, hogy ezt átérezd! Soha többet nem foglak elengedni, mert mindig velem leszel! - mondja majd megcsókol Kezeimmel tarkóját masszírozom ő pedig már lent simogat. A kis huncut. Letépi rólam a kabátot, majd az inget is.
- Ennyire hiányoztam szivi? - kérdezem kuncogva. Nem válaszol, ajkai melleimmel játszadoznak. Az érintése tompává teszi az érzékeim és csak néhány foszlány részletet enged meg. Lehúzza magáról a bokszert és újra felém mászik.
- Jól sejtem direkt fekete csipke volt rajtad! - morogja a vállamba, majd elhelyezkedik és belém tolja magát. Felvigyorgok rá, és csípőmet kezdem el mozgatni. Ő sem tétlenkedik, nyakamhoz hajol miközben farkával bennem mozog. Csókokkal lepi el a kulcs csontomat, tincsit húzogatom, majd egymás szemébe nézve elveszek azokba a mogyoróbarna csillogástól fényes íriszekben. 

2015. május 30., szombat

XXXIV.

Sziasztok! Siettem vele, és hát elkezdtem a valóságból kivenni a történéseket, gondolom a gif - ből leszűritek, mi jön most...Jó olvasást hozzá és sok puszii♥♥

|Madison Heart|

- Legalább elmondanád az igazat, ne csinálj úgy, hogy mindenki tudja ebbe a rohadt hotelbe csak én nem! - már megint belekezdtek. Liammel aggódva nézzünk össze, de nem mozdulunk. Eleget tettünk már ki azért, hogy most ketten döntsék el mit akarnak. És persze, ha nem mozdulunk, akkor valamelyikük becsapja az ajtót, úgy mint most is. Március 8 van. Japánban vagyunk még, de holnap utazunk Szingapúrba. El és Lou a turné eleje óta veszekszik, és hiába mutatja Lou, hogy minden oké, részegen esik haza vagy a koncertek után, vagy egy szabad napon. Noahára nézzek, aki édesdeden alszik, majd fel Liamre.
- Ennek pontot kell tenni a végére. - felállok és elővéve a telefonom sms - t írok.
- Miben mesterkedsz? - kérdezi összevonva szemöldökét.
- Mindjárt itt lesznek! Itt hagyjuk őket Noahával, utána pedig te megkeresed Lou - t és felrángatod Elhez, majd bezárjuk őket a szobába! Nem érdekel, hány óra fog eltelni ezt be kell fejezniük! - egyetértően bólint, Niall és Samantha pedig rögtön beesik a szobába.
- Noah alszik, ha fel kell oda adjátok neki a macit, majd éhes lesz! Gondolom voltatok már vele tudjátok mi kell neki! Most pedig, Payne! Mozgás! - Niall biccent, majd Liamre nézz vigyorogva.
- Egy kis etyepetye? - kérdezi  kuncogva.
- Ja, nem! Tomlinson és Calder! - mondja majd megfogja a kezem és kimegyünk a szobából.
- Hozom Tomlinsont! - nyom puszit a számra, én pedig bemegyek a mellettünk lévő szobába. A szobában senki nincs, így átmegyek a fürdőszobába. Az ott lévő lány, a mosdó tálban lévő kezét nézi.
- Mi a..? - kikapom a kezéből a pengét és a kádba hajítom majd megpofozom a lányt. - Meg vagy te húzatva? Mi a faszért kellett ez? Hm? - kérdezem, de nem várom meg a válaszát. A kezét hideg vízzel borítom mire fel szisszen, előveszem az elsősegély dobozt. Bekötöm, majd felnézzek a szemére.
- Ennyire gáz a dolog köztettek? - kérdezem, de csak szipogva bólint.
- Itt vagyunk! - kiabál Liam. Megfogom El vállát és berángottam a szobába. Mindkét fiú döbbenten néz, majd lenéznek a karjára.
- Nem tudom min vitáztok hetek óta! De ezt be kell fejeznetek! Látod ezt Lou? El saját magát bántja, te meg....iszol! Szóval beszéljétek meg ezt, nagyon szépen kérlek viták nélkül! - mondom könyörgően. Liam rám nézz, majd biccent és ott hagyjuk őket. Bekulcsolom őket, majd sóhajtva felnézzek Liamre.
- Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom kérdezni tőled, de... - arcát a két kezem közé veszem és mélyen nézzek a szemébe.
- Én soha nem bántanám magam! Bízom benned és szeretlek annyira, hogy tudjam nem hagynál el! - mondom komolyan, mire megcsókol.
- Köszönöm! Akkor mit csináljunk most? - kérdezi meg.
- Nézzünk körbe Japánba, és vásároljunk valamit, vagy együnk. Nekem mindegy, csak hagyjuk el a hotelt és a gondokat. - elmosolyodik, majd a kezemet az övébe zárja és lemegyünk a földszintre. Még egyszer vissza nézzek az ajtóra. Remélem nem lesz semmi gond többé.


- Ez valami fantasztikus volt! És akkor holnap irány Szingapúr? - kérdezi Liam mosolyogva. Vigyorogva biccentek, majd kilépek a liftből. A banda tagja, kivéve Niall Louék ajtaja előtt áll.
- Hé! Mi folyik itt? - kérdezem furcsán.
- Nem tudnak kijönni! - válaszolja Harry. Liamre egymásra nézünk, majd előveszem a kulcsot és kinyitom. Az ajtó kilincsét lenyomom, majd elengedem az ajtó pedig kinyitódik. Belépek Liammel a jobb oldalamon.
- Hé, minden oké? - kérdezem. El sétál ki a szobájukból bőrönddel a kezébe.
- Én is El szakítottunk! - mondja Lou kijőve a konyhából.
- Mi van? - kérdezzünk meg egyszerre a többiekkel.
- Hát úgy gondolják, hogy nem kéne tovább egymást bántani. Így El hazamegy a magángépünkkel! - mondja Lou. Az események gyorsan peregnek le előttem, majd Liamre nézzek.
- Én is hazamegyek Noahával!
- Hogy mi? Nem mész te sehova! Holnap velem Szingapúrba! - elmosolyodom, majd átrángottam a szobákba.
- Köszönjünk, hogy vigyáztatok Noahra! Hármasban hagynátok minket egy picit? - kérdezem, mire biccentenek, majd felállnak és kimennek.
- Komolyan itt akarsz hagyni? - kérdezi megtörtén és leülve Noah mellé.
- Figyelj ide Payne! Elnek szüksége van valakire! Egy hétig nálam lesz, lehet annyit sem. Ugye van neki Max ott, az is biztos, hogy hazazavarom! De hé! Jó leszek én ott Londonba egy ideig, majd eljössz értem, vagy találkozunk akkor mikor van az a nagy szünet! - mondom elővéve a bőröndbe.
- De nem akarom, hogy itt hagyj! - nyög fel.
- Neked most Loun kell segítened! Nekem Elen! És mindennap fogunk beszélni és küldök majd képet is! - kacsintok rá kuncogva.
- Jól van, Törpim! Akkor utazol Ellel? - kérdezi sóhajtva, biccentek és ráadom Noahra a kabátját, sapkáját és cipőjét. Liam felveszi az ölébe, én pedig megfogom a két bőröndöt. Kisétálunk és benézek a szobába.
- Akkor mehetünk? - kérdezem mosolyogva.
- Nem kell jönnöd! Maradj Liammel! - mondja El.
- Megbeszéltük! És megyek! Majd elmegyünk shoppingolni meg befalunk egy csomó fagyit! - mondom nevetve.
- Jól van. Köszönök mindent és Louis sok szerencsét a továbbiakban! - a srác felé biccent, aki gyér mosolyt ereszt, mi pedig négyen elindulunk. Noaht berakjuk a gyerekülésbe, én és El körbe üljük őt, Liam pedig előre ül.
- Szóval akkor mi történt ott? - kérdezem mire El sóhajtva hátra dől.
- Először elég sokáig néztünk egymást, majd szexeltünk, végül megbeszéltük és arra az elhatározásra jutottunk, hogy jobb lesz külön! - motyogja fáradtan.
- Egy kérdés még! - mondja Liam. - És ezt nyilvánosságra hozzátok, hogy szakítottatok? - érdeklődően nézzek El - re, aki mosolyogva megrázza a fejét.
- Nem! Majd csak feltűnik nekik! Ha meg kiderül, Lou fog elmagyarázni mi a szitu! - hitetlenkedve megrázom a fejem, majd hátra dőlök.
- Hát Eleanor, neked kibaszottul igazad volt! - suttogom, remélve, hogy csak ő hallja meg.
- Mégis miben? - halkan kérdezi, én pedig nézzem a kivilágított várost.
- Hogy ez még csak az eleje annak a bizonyos végnek! - motyogom ő pedig egyetértően sóhajt. 

2015. május 29., péntek

XXXIII.

Szépséges napot mindenkinek! Meghoztam az új részt ami rövidebb lett és igaz elég lapos is..Szóval siettek a kövivel és jó olvasást! :) ♥♥

|Madison Heart|

- Szóval azt mondod, hogy ma este medencés parti lesz? - kérdezem Liamet, aki úgy bólogat és vigyorog, mint egy bólogatós kiskutya.
- És ügye tudod, Életem, hogy nem ihatunk alkoholt? - kérdezem, mire felelősség teljesen biccent.
- Akkor benne vagyok! - mondom és megcsókolom.
- Akkor átvehetted a szexi fehérneműdet, fürdőruhára amire csak egy köntöst kell felvenned! - mondja mosolyogva.
- Jól van, Cicám! Addig figyelj Noahára és gondolom a többiek is mindjárt itt lesznek! - mondom és a pici fejére nyomok egy puszit. Este nyolcig mozdítom ki a lábam szilveszterkor, de Liam és a fiam már is szövetkeznek ellenem. Annyi szerencséje van, Paynenek, hogy annyira nincs hideg, ami különös furcsa Londonba és, hogy be van melegítve a medence különben nem engedném meg. Mire felveszem a két részes fekete - fehér bikinimet, addigra pont csengetnek így felkapva a köntösöm lesiettek. Liam már mosolyogva engedi be a többieket, a lányok pedig megölelve sietnek fel az emeletre.
- És addig mi mit csináljunk? - kérdezi Payne, mire elvéve Noaht, rákacsintok.
- Csináljatok pár szendvicset, és remélem van pár ital is! - kacsintok rá, majd felsiettek a lányok után.
- Na és Mrs. Payne. Mi a a véleménye a 2015 - ös évről? - hirtelen Pezz ugrik elém, mire felnevetve Noahával együtt válaszolok.
- Erről nem nyilatkozunk! Noahának pelus cserére van szüksége! - mondom határozott mosollyal, majd bemegyek és kicserélem a pelust vízállóra, majd ráadok egy apróbb fürdőnadrágot. Mikor lemegyek a srácok összevigyorogva indulnak meg kifelé, de én elcsípem a kedvenc szöszimnek a pólóját és vissza rántom.
- Szöszke! Mit terveztek? - kérdezem, de ő csak gonoszul elvigyorodik, majd kimegy. Én is utána megyek, majd kérdőn nézek a lányok felé, akik épp a köntöst veszik le és csobbannak a vízben. Felnevettek és ekkor egy égető tekintetett érzek meg az oldalamon, Hátat fordítok, lerakom Noaht a napágyra, majd ledobom magamról a köntöst én is, de én vissza viszem Noaht. Gügyögök neki egy cseppet, majd elindulunk a medencébe. A hátamon most már nem egy perzselő tekintet, de szerintem az nem a hátamnak megy. Noahával együtt mászok be a medencébe, de csak a szélére és a vízre fektettem a picit. Hamar megérkezik két kéz a derekamra a srácok pedig a lányokhoz húznak.
- Megbámultak! - suttogja rekedtesen és féltékenyen.
- Te is a lányokat, de nem vagyok féltékeny, mivel engem szeretsz én pedig Noaht! - mondom mosolyogva.
- Engem már nem? - kérdezi sértődötten, mire megforgatom a szemem.
- Alap tény, hogy szeretlek, Cicám! - nyomok gyorsan egy puszit ajkaira, majd Noahával foglalkozok tovább. A többiek is odaúsznak hozzánk, majd hülyéskedünk egy picit, de én és Liam ott hagyjuk a társaságot és lefektetjük Noaht. Mesélünk neki egy összetett mesét, amit akkor gyorsba találtunk ki, majd bemegyünk a szobámba.
- Szeretlek! - veszi arcomat a két keze közé és mélyen a szemembe.
- Én is téged! - mondom a derekára téve kezem és megcsókolom, de hamar a mellkasára dőlök egy sóhaj kíséretében.
- Mi a baj, Törpim? - kérdezi a vállamat puszilgatva.
- Annyira tökéletes minden! Annyira túl boldog vagyok! - nevettek fel kínosan. - Szólj ha nagy gáz van velem, de ez engem bosszant! Balhét akarok vagy nem is tudom! - távolodom el és mélyen nézzek a szemébe. Kicsit meglepődik, de elgondolkozik.
- Igazad van, és lehet ez csak a vihar előtti csend! Mindegy! Ne törődj vele! Ne gondolkozz semmin! Élvezd, hogy szilveszter van, és hogy alig 2 órán belül már ünnepelhetjük a 2015 - ös elejét! - elmosolyodom és megpuszilom a mellkasát.
- Tudod, ha már a kicsi elaludt és a többiek is jól elvannak lent.. - mondom ujjbegyemet végig simítva mellkasán.
- Nem vagy te egy kicsit szexmániás? - kérdezi nevetve. Felvonva a szemöldököm és szemeibe nézzek.
-Öhm..Baj? Vagy adjam a szűzleányzót? - kérdezem vigyorogva.
- Isten ments! Imádom amikor vadulsz! - mondja és ledob az ágyra, majd fölém támaszkodik.
- Állj! Vadan, mi? - kérdezem vigyorogva. Kimászok alóla és még ő letelepszik az ágyra én a szekrényből a Nuttelás üveget veszem elő.
- Mit szeretnél vele? - kérdezi felvonva a szemöldökét.
- Tudod, te mondtad, hogy vadan szeretted... - mondom majd belenyúlok a Nuttelába és lehunyva a szemem leszopom az ujjam. Mikor újra kinyitom két éhes szempár tekint rám, majd felül és megcsókol.
- Maradt egy kis nutella az ajkaidon! - hebegi.
- Lesz az máshol is, de nem nekem, Cicám! - kacsintok rá és újra megcsókolom.


- Életem eddigi legvadabb szexén vagyok túl! - liheg a nyakamba, mire vigyorogva csókolom meg.
- Lesz még ennél vadabb is ha velem maradsz! - mondom nevetve. - Amúgy azzal a kurva semmit nem csinált, hogy élvezd vagy mi? Hisz 2 évig szinte vele voltál! - mondom, mire nevetve ledől mellém.
- Soha eszébe se jutott, hogy felpörgessük a szexuális életünket. sőt mindig kellett síkosító is! - mondja fájdalmasan.
- Arra a vazelin is alkalmas! - mondom halál komolyan. Rám nézz majd széles vigyor kerekedik arcára,végül az ölébe húzz.
- De van nekem egy Törpillám, aki már attól benedvesedik, ha csak ránézzek. - kuncog fel miközben mélyen a szemembe nézz.
- Szeretlek, Kicsim! - mondom és megcsókolom, hogy ideje se legyen válaszolni. - De éhen döglöm! - mondom és felpattanva felveszem a bikinit.
- Én is éhes vagyok, csak nem arra amire te! - morogja a hátam mögött.
- Mi van, Payne nem volt elég? - kérdezem nevetve.
- Belőled sosem az! - kacsint rám, én meg puszit küldve ott hagyom és a konyhába cammogok. Maradt még pár pizza szelet, amiből elveszek egyet és kimegyek a medencéhez.
- Na mind a két Paynet lefektetted? - kérdezi Lou vigyorogva.
- Féltékeny vagy? - kérdezek vissza, felnevetnek a többiek.
- Én soha! Nekem tökéletes a párkapcsolatom és a szexuális életem is! - kacsint rám vigyorogva, majd megcsókolja Elt. Elmosolyodom, miközben ujjakat érzek meg a derekamon.
- Meg mondtam, Tomlinson a szexuális életemhez..öhm..semmi közöd! - mondom majd letörölve a szám Liam felé fordulok.
- Mennyi az idő? - meglepetten nézz rám, de hamar elmosolyodik.
- 1 perc és éjfél! - suttogja mosolyogva.
- Hozom a pezsgőt! - kiáltja Harry. Viszont nemér vissza. Amint a 23:59 átvált 00:00 - ra a telefonom megszólal, Liam pedig megcsókol. Lassan mozognak ajkaink,és nyelvünkkel is huncutul játszunk.
- Boldog Újévet, Törpillám! - nevet fel.
- Boldog Újévet, Cicám! - mondom mosolyogva. Ahogy végignézzek a többieken mindenki olyan szerelmes pillantással nézz a párjára, kivéve Harry..Ő kockul. De boldog. És ez egy tökéletes pillanat vagy nem is tudom! És ezt nem szeretném elrontani, de mégis érzem, hogy hamarabb eljön a baj, mint hinném! 

2015. május 27., szerda

XXXII.

Sziasztok! Újra itt, őrült ötletekkel. Ez egy kicsit jövőbe látó részre sikeredett, de hát ilyennek is kell lennie. Siettek a kövivel kommenteket pedig várom! *-* ♥♥

|Madison Heart|

Párizs gyönyörű város! Megéri ide eljönni és az is biztos, hogy itt csak még jobban szerelembe estem. Az éjszaka, ahogyan átölel az éjszaka, ahogy megcsókol, ahogy a fülembe súg, ahogy megsimítja a hajam, ahogy felnézek rá, ő pedig mélyen a szemembe néz, a homlokába lógnak hajtincsei majd újra megcsókol. És reggel az ágyba hozta a reggelit! Ajj, reménytelenül szerelmes vagyok. Viszont most itthon vagyok és szembe nézek unokatestvéremmel, azaz Luke Hemmings húgával, Samanthával. Magamhoz ölelem és felnevettek.
- Te aztán megnőttél, bassza meg! 17 évesen akkora vagy, mint...- körbenézzek és Louis-n akad meg a szemem. - Louis! - nyögöm ki.
- Na! Megfulladom! Amúgy szólhattál volna, hogy ott vagy simán hazautaztam volna a gimiből! - mondja mosolyogva.
- És amúgy is most, hogy - hogy nem ott vagy? - kérdezem meg.
- Egyszerű! Levelezésbe folytatom tovább, majd valamikor pedig leteszem az érettségit! - mondja mosolyogva. Biccentek, majd Liam felé nézzek.
- Úgy látszik bővültünk! - mondom vigyorogva. Biccent mosolyogva, majd az ujjaimra nézz és mosolya még nagyobb lesz.
- Mi a...? Liam megkérte a kezed? - sikít fel Pezz, mire nevetve bólintok.
- Nem mondták a fiúk? - a fiúk úgy néznek rám, mintha valamit elszúrtam volna, a lányok pedig..hát akik mindjárt kinyírnak pár személyt.
- Miért nem mondtátok el? - kérdezi Pezz,
- Az úgy volt...- kezd bele Zayn.
- Megkértem őket, hogy ne mondják el nektek, mert ti meg elmondjátok Törpinek, és vége a tervnek. - mondja Liam puszit nyomva a hajamba, és átkarolva. Ekkor viszont a kuncogások között két vágyakozó sóhajt hallok meg. A két szöszire nézze, akik vágyakozva néznek minket. Majd egymásra néznek, mindketten elpirulnak, és máshova néznek. Na, nee! Felnevettek, majd kiszabadítom magam Liam karjai közül és felveszem Noaht.
- Niall segítesz megetetni Noaht! - megfogom a szöszi kezét és a konyhába húzom. - Darabolj fel almát! - adom parancsba. - Közbe mesélted csak el, miért nem lépsz! - úgy nézz rám, mint egy őrültre. Megértem, hisz az vagyok, de ha szerelem van szó, akkor muszáj vagyok segíteni nekik. Niall jó fej srác, és megérdemli a szerelmet. Samantha meg 4 éve úgy bele van esve a srácba, hogy szinte vele van tele a szobája.
- Hogy érted ezt? - kérdezi almát pucolva.
- Hívd el randira, míg nem késő! Szemet vetnek rá, és akkor annyi! Most mehetsz és hívd be Elt! - mondom mosolyogva. Furcsán biccent és El váltja fel a helyét.
- Folytasd kérlek Niall munkáját, közbe mesélted csak el..Minden oké Lou és közted? - kérdezem meg. Biccent majd  szomorkásan felsóhajt.
- Már nem olyan, mint fél éve. És nem akarom, hogy kibeszéljem, de érzem a kapcsolatunknak annyi! - mondja szomorúan. Állam leesik és érzem, hogy most azonnal le kell ülnöm, és meg is teszem.
- Kérlek adj egy pohár vizet! - szorgosan adja oda, majd vágja tovább aggódó szemekkel néha rám pillantva az almát.
- Ugye ez most vicc? - kérdezem higgadva egy picit.
- Nem! Lehet nektek most minden rózsaszín felhő, de valakinek most jött el az a korszak, hogy vég! - suttogja.
- Figyelj üljetek le és beszéljétek meg ezt! Menjetek el valahova csak ketten! És ne törődjetek semmivel! - mondom gyorsan. Mi az, hogy vég?? Nem, nincs olyan!
- Megfogadom a tanácsod, hisz én is helyre akarom hozni! Kész! Kit hívjak? - kérdezi kuncogva.
- A vőlegényemet! - nyögöm ki. Biccent majd kimegy én pedig Noah kezébe adok egy almát, majd én is enni kezdem. Liam jön be mosolyogva, de amint meglát mosolya eltűnik, tekintette aggódó lesz.
- Mivel borítottak ki? - kérdezi aggódva.
- Semmi csak ígérj meg valamit! - mondom halkan, mire a száját fülemhez emeli, így szájamhoz kerül a füle.
- Mit, Törpillám? - kérdezi suttogva.
- Hogy soha, de soha nem hagyod, hogy valaki összetörjön, hogy valaki elhagyja ezt a nyamvadt bandát! - nyögöm ki.
- Nem ígérhetem meg, de megígérem, hogy nem engedem, hogy bárki a bandából, vagy azon kívül összetörjön! - ölel magához minket. Kibaszottul nagy rossz előérzetem van, ami miatt rettegek a 2015 - ös évtől!


Október vége felé járunk. Még két dal hiányzik az albumhoz. Nekem azóta is csak azon jár az eszem, amit El mondott és én is érzem. Valaminek vége lesz, és nem is egy dolognak. Viszont most csak is pozitív dolgok foroghatnak az eszembe. Ugyan is nem sokára kiadják az albumot, és Niall és Samantha között is alakul már valami. Jobban mondva, már van is. Egy hete, hogy járnak úgy mindenki előtt, de mindketten boldogok. Viszont ezt már elmondhatom Louis-ékról is, mégis ott van az a kis szar a levegőben, még ha nem is látja senki! Fhu, na mindegy! Kezembe újra a gitár míg Liam a kicsivel szórakozik fent az emeleten. A gondolatomat próbálom a jóra vezetni, de nem megy. Mindig oda megyek vissza, hogy ki lesz az első aki eltávozik, vagy melyik pár fog a leghamarabb szétszakadni, és elválni ebből a községből. A sírás fojtogat, és meg is talál. Nem szerettem vissza folytatni. Régen, kisebb koromba mikor visszafogtam a pengéhez fordultam. Igaz, utána Kate rögtön kiverte a kezemből és adott egyet jobbról meg balról, de akkor ez esett a legjobban, majd mondta engedjem ki. Soha, ne tartsam vissza, mert csak rosszabb lesz. Igaza volt.

Who’s gonna be the first one to start the fight?
Who’s gonna be the first one to fall asleep at night?
Who’s gonna be the last one to drive away?
Who’s gonna be the last one to forget this place?

We keep taking turns
Will we ever learn?

The spaces between us
Keep getting deeper
It’s harder to reach her
Even though I've tried
Spaces between us
Hold all our secrets
Leaving us speechless
And I don’t know why

Who’s gonna be the first to say goodbye?


- Annyira büszke vagyok rád, Törpim! De miért írsz ilyen dalokat! - a dal befejezve. Én már bőgök, de Liam közelebb jön a Noahval, és letörölve a könnyeim megcsókol.
- Én is büszke vagyok rád, és gőzöm sincs! De újabb dal az albumotokra! - nevettek fel. A telefonom szólal meg és rögtön fel is veszem.
- Igen? - kérdezek bele.
- Madison. drágám nincs egy dalod úgy feleslegbe? - kérdezi Louis izgatottan.
- Most írtam meg egyet, miért? - kérdezem furcsán.
- Uh, remek. Most raktunk össze így hárman egy dalt. 
- Milyen hárman? Niall és Zayn a csajával van! - jelenti ki Liam meglepetten.
- Ja! Eddel, Harryvel! - nyögi ki Louis.
- Eddel? Mint Ed Sheeran? - kérdezem izgatottan.
- Aham! Itt vagyunk nálunk! Gyertek át és hozd a dalod! - mondja majd le teszi, Felnézzek Liamre majd elvigyorodom.
- Mami most átmegy fangirlbe! - kacsintok rá, majd a pici fejére nyomok egy cuppanósat és felsiettek. Leveszem a pólóm és atlétát veszek fel, arra pedig a kedvenc pulóverem! Liam az egészet az ajtónak dőlve nézi végig, majd mikor ránézek felnevet.
- Gyönyörű vagy, Törpim! Akkor mehetünk! - biccentek, majd a picit a kezembe veszem. 


- Gyorsak voltatok! - nyit ajtót nevetve Tomlinson.
- Hol van Ed? - kérdezem vigyorogva.
- A nappaliban, Harryvel! - be sem fejezi a mondatot, de én már rohanok, mikor meglátom megállok, a kezem a szám elé kapom, mielőtt felsikítanék. Először Harry vesz észre, amit egy nagy röhögéssel dicsér, mire Ed is rám kapja a szemét. Elmosolyodik, majd elém tántorog és a kezét nyújtja.
- Ed Sheeran! Gondolom, Madison Heart, Liam menyasszonya! - nevet fel. Még mindig nem szólalok meg, de szerencsére Liam kapcsol és vigyorogva válaszol helyettem.
- Bízz ám! Na, de milyen dalról van szó! - mondja, mire oldalba bököm. Felnyög, amin elmosolyodom, majd puszit nyomok arcára.
- Szeretlek, de ha fangirlöm van, akkor ne az új dalról beszélj, Kicsim! - puszit nyomok szájára, majd Ed felé fordulok.
- Kérhetnék egy ölelést, egy selfiet és egy autogramot? - meglepődik és felnevet, de amint kész én kezdek beszélni a dalról.
- Szóval írtam egy számot. A neve Spaces. - Harry kezébe nyomom. 
- A mienk. No Control! - kacsint Liamre Louis, majd a kezembe nyomja.
- Hé! Csaló vagy! Ezt én kezdtem el! - mondja Liam, mire felnevettek.
- De ők fejezték be és az így tökéletes! - mondom, és már rendesen átélem a dalt . - Lounak ebbe lehetne több szólója vagyis, az ő hangja illene ehhez a dalhoz. Úgy ahogy neked a Once In A Lifetime - ba! - mind a négyen meglepetten néznek, mire körbenézve felnevettek. - Mi van? Én csak elmondtam a véleményemet. A menedzsmentet pedig le lehet szarni, így tényleg jobb lesz! És ha úgy van felvehetnénk a stúdióba is, ami a lakásba van! - elhadarom, majd átveszem Liamtől Noaht és kimegyek a konyhába valami kajáért.
- Ha nekem ilyen menyasszonyom lehetne! Liam kurva jó választás! - Ed dicsérete pirossá változtatja az arcom, de Liamé még jobban.
- Ez semmi haver! Mert nem csak itt ilyen határozott, de ha látnád az ágyban! - és itt fejeztem be a hallgatózást és kezdtem el gügyögni Noahnak. 

2015. május 24., vasárnap

XXXI.

Sziasztok Törpikék! Új részt hoztam némi információval..Az elkövetkezendő két napban (Hétfő, Kedd) részt nem fogok hozni, majd csak Szerda délután, ugyanis osztálykirándulásra megyek. De addig is jó olvasást és hatalmas puszi minden olvasómnak! ♥♥

|Madison Heart|

Liam Payne ritkán furcsa. Miután megérkeztünk ebbe a gyönyörű városba, még a keze is remeg. Majd amint beértünk a hotel szobába rögtön le is lépett és azt mondta 8 - ra csinosítsam ki magam, bár én mindenhogy szép vagyok. Nem értettem, de nem is érdekel. Lassan ott tartok ha tovább titkolózik megőrülök. így hát jó kislány módjára megfogtam a táskám és a pénztárcámmal együtt elindultam vásárolni. Mivel azt mondta csinosítsam ki magam így rögtön betértem az egyik igen nagy boltba. A ruhák ezer mennyiséggel sorakoztak fel a sorokon. A szám ketté nyílt, de rögtön be is csuktam és bevetésre indultam. Egy igen szép fekete - fehér ruhával szemeztem, majd fel is próbáltam. Tökéletesen illet rám, én pedig el is ájultam szinte. Még keresztem egy szép magassarkút, de nem tetszett vele így maradtam a lapos és vékony talpú cipőnél. Beleszerettem, így amint levettem meg is vettem. Majd elindultam egy fodrászhoz. A hajamat kimosta, kivasalta majd begöndörítette és adott neki kókusz illatot. Imádom. Na, de mire végeztem 6 óra lett így én gyorsan megkerestem a hotelt és felfogtam a hajam. Lefürödtem, kókusz illatúval, majd kipattantam és bekentem magam testápolóval, addig kiengedtem a hajam. Megszáradtam. Felvettem a ruhát, majd egy harisnyát is és végül a cipőt. A hajamat még én is begöndörítettem, majd hátra dobva kifestettem a szemem és ajkaimra kentem egy kevés szájfényt. Kész voltam, pont mikor megszólalt a csengő. Nőiesen nyitottam ajtót, de előttem nem az a Liam állt, aki délelőtt elment, vagyis de, csak na.
- A kurva életbe! - nyögöm ki ajkaimat nyitva hagyva. A srác, a barátom, a szerelmem előttem állt szmokingban, leborotváltan és csillogó szemekkel. Én szerelmesebb vagyok, mint eddig.
- Ezt én is mondhatnám! Te már nem csinos vagy, ha nem dögös! Félek rád vetik magukat! - mondja kezemet megfogva és megpörgetve.
- De én Liam Payne vagyok! - jelentem ki mellkasára téve a kezem és megcsókolva őt. Hogy romantikusabb legyen a pillanat, még a jobb lábamat is felemelem miközben átkarolom nyakát, ő pedig derekamra csúsztatja kezét.
- Ez aranyos volt! - cuppanással vált el tőlem, én pedig furcsán nézzek rá. - Mármint, hogy felemelted a lábadat, Aranybogár! - kuncog fel. Szégyenlősen pislogok fel, mire újabb cuppanóst kapok a homlokomra, majd összekulcsolja ujjainkat és kirángat a szobából.
- Hova megyünk, Payno? - kérdezem mire elmosolyodik és megrázza a fejét. - Na!
- Ne várd, mert nem fogom elmondani! Majd rájössz, Törpillám! - mondja és kiérve a hitelből egy limuzinhoz vezet.
- Ugye nem Mr. Grey szeretnél játszani csak limuzinba? - megforgatja szemeit és besegít. Két pezsgős pohár áll előttem, de hamar beül mellém.
- Szóval Kicsi csillag. Mi is van Mr. Greyyel? - kérdezi kacér mosollyal az arcán.
- Semmi..Mi épp fordítva haladunk.. Van gyerekünk, már csak házasság kell, utána jöhet a Mr. Grey - féle pozíciók! - kacsintok rá, majd felnevettek.
- Nem is jársz olyan messze az igazságtól! - suttogja, de szerencsétlenségére meghallottam. - Már mint, semmi..Hogy telt a napod? - kérdezi mosolyogva.
- Csajos programot csináltam...egyedül! - mondom durcizva.
- Mr. Payne megérkeztünk! - mondja elölről a sofőr. Elvigyorodik, majd kipattan és ki is nyitja a az ajtót és kisegít. Az Eiffel  torony előtt állunk. Furcsán nézzek Liamre, aki csak felkuncog majd elindul a lift felé. Sosem volt még fent, sőt Párizsban sem! És most hogy a szerelmemmel lehettek, a szerelem városába az Eiffel - tornyon, huhh kész főnyeremény. Ajkaim még jobban ketté válnak mikor meglátom a csak nekünk kibérelt helyet.
- Azta kurva, Liam ez csodálatos! - nyögöm ki, ő pedig mellettem felkuncog.
- Nem maradhatott el a csúnya szó! - ráemelem tekintettem és elmosolyodom.
- Nem tetszik, hogy csúnyán beszélek, Payno? - kérdezem meg, mire felnevet.
- Imádom mikor csúnyán beszélsz, Törpillám! - megcsókol, majd az asztalhoz vezet. Kihúzza a széket, majd betolja és ő is leül velem szembe. A pincér két levest hoz ki előételnek, ami nagyon finoman néz ki.
- Akkor ez az első randink? - kérdezem mielőtt a levesbe belekezdenék.
- Első randink! Holnap pedig bejárjuk Párizst. - mosolyodik el, mire vigyorogva biccentek és belekezdek. Az előételt és a főételt némán eszük meg, de a desszertnél Liam már megint ideges. Leteszem a villám, és összekulcsolva a kezem hátradőlök.
- Mi a baj? - kérdezi furcsán.
- Addig nem eszek még el nem mondod, miért vagy ideges! És ne hazudj ez tegnap óta tart! - mondom határozottan. Felsóhajt, majd feláll és letérdepel elém. Mi a...?
- Madison Heart, már lassan 2 éve hogy szerelmes vagyok beléd. Olyan dolgokat váltasz ki belőlem amit eddig soha senki. És úgy érzem benned van meg csak az a plusz, amire nekem szükségem van. Szóval szeretnélek megkérdezni arra, hogy légy a feleségem! - nyögi ki. Ajkaim újra ketté válnak, miközben a gyűrűt kihúzza zsebeiből és felém nyúlta. Kíváncsian nézz, mire elmosolyodom és megcsókolom.
- Igen, Payne! Leszek a feleséged! - egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a száját, majd felhúzza a gyűrűt.


|Niall Horan|

Oké. Nem lenne szabad itt lennünk, de senkinek nincs kedve hazamenni. Az, hogy lassan éjfél van és mind a TV előtt ülünk, Noah már alszik, ás várjuk a pizzát az egy dolog. De Liam sem csörgetett még vagy írt, hogy igen vagy nem! Pedig megígérte.
- Biztos, hogy igent mondott, csak most egymásba vannak temetkezve! - mondja Perrie mosolyogva és Zaynre nézz. Mázlisták. Harryvel összenézzünk és szem forgatva nézzük tovább a Tv - t. Lehet azt monda irigy vagyok a szerelmesekre. Madison óta csak néha fut be egy éjszakás kaland, de én másra vágyom. Törődésre, érzésekre és romantikára. Hogy valakinek kedveskedjek, udvaroljak. 
- Lehet megjött a pizza! - mondja Harry meglökve. Sóhajtva felállok é az ajtóhoz billegek. Az órára pillantok, pont 00:00. Elvigyorodom majd ajtót nyitok viszont ajkaim rögtön ketté válnak.
- Öhm..Hello! - mondja a szőke hajú lány félénken. - Én Samantha Hemmings vagyok, és Madisont keresném! - a kezét nyújtja viszont én még mindig tátott szájjal nézzek rá. Na, nyögj már ki valamit, te balfasz!
- Niall Horan! Öhm..Gyere be! - mondom, mire biccent és beljebb jön. Gyönyörű ez a lány. Hosszú szőke haja a vállára hullik, zöldes - kék szemei akár  a smaragd vagy mi. És a teste..Jó be kell fejeznem. Bemegyünk a nappaliba, mire mindenki ránk emeli a szemét. 
- Ő itt, Samantha Hemmings, Madison.. - mondom, de rögtön félbeszakít.
- Madison az unokatestvérem! Anyám küldött ide, hogy egy picit egyek vele is, mert már rég látott. - mondja mosolyogva. Hol voltál eddig, Gyönyörűség?

2015. május 23., szombat

XXX.

Sziasztok! Szombat van, ami egyenlő a hétvégével szóval új rész! Nem tudok nagyon mit írni, köszönöm a komikat és, hogy olvassátok! Jó olvasást ♥♥

|Madison Heart|

Újabb 2 hét telt el. A fiúk hamarosan Texasba mennek egy forgatás miatt, azaz a Steal My Girl miatt. Viszont ma 3 vagyunk kurvára kíváncsiak egy nyamvadt papírra, ami már megjött, de a barátom bátyja késik. Már Noah kifeküdt. A csen pedig hála hamar megszólal. Sietve nyitom ki az ajtót, majd Dominic esik be.
- Szia, bébi! - kacsint rám, egy fintorral leintem, majd leülök Liam mellé. Ő velünk szembe ül le, majd a kezébe veszi a borítékot.
- Szóval azt várjátok, hogy én nyissam ki? - kérdezi hülye vicsorogva.
- Igen, mivel lehet te vagy Noah apja! - mondja Liam komolyan. - De tudd, én fogom felnevelni.
- Majd azt meglátjuk, öcsi! - feltépi a borítékot. És amint kiveszi belőle a lapot végig futtatja rajta tekintetét, és a vicsora győztes vigyorrá alakul.
- A gyermek apja 99,9 % - ban kizárt, hogy Dominic Payne! - először vigyorog még, majd még egyszer elolvassa és minél jobban értelmezi mosolya annál csökken az enyém viszont nő!
- Akkor ez azt jelenti, hogy apa vagyok? - kérdezi Liam döbbenten.
- De még mennyire, hogy az Szívecském! - nevettek fel, majd Dominicra nézek. - De szeretném veled megbeszélni a múltat. - mondom nagyot nyelve.
- Hadd kezdjem én. Nem tudom, hogy ti ketten mikor feküdtetek le legelőször.. - kezd bele, de Liam rögtön köze szól.
- Miután leléptél, az edződhöz és azt mondtad, Madnak másnap, hogy el kell utaznod Amerikába! - nevet fel Liam kicsit. Elmosolyodom, de biccentek Dominicnak, hogy folytassa.
- Akkor én hamarabb csaltalak meg, mint te engem, amit sajnálok! Örülök végül is, hogy az öcsém mellett találtad meg az igazit. De azért remélem lehettek, majd büszke nagybácsi? - kérdezi kuncogva. Liammel elmosolyodunk, bár már hova? A vigyor kopni nem akar arcomról. Nem volt igaza a sejtésemnek! A gyógyszereket Dominic idején szedtem be utoljára! Ez annyira hihetetlen mégis úgy repülök tőle, mint a drogoktól.
- Viszont most mennem kell! - felpattan és mi is így teszünk. Megölelem és két puszival elválunk a két testvér pedig egy kéz fogással, majd int és lelép. Liamre pillantok kiéhezett tekintettel, mire ő felnevet.
- Mit szeretnél, Törpi? - kérdezi kuncogva, mire elvigyorodom.
- Tudod te az, Payne és azt is, hogy nem fogok könyörögni! - mondom kezemet összekulcsolva.
- Persze, hogy nem! Te annál ügyesebb vadászó vagy! - kacsint rám.- Na, de komolyan kell beszélnünk! - elkomolyodom, és furcsán nézzek rá.
- Szakítani szeretnél? Vagy már nem szeretsz? - kérdezem, mire nevetve közelebb húzz magához és puszit nyom a hajamba.
- Hamarabb is gondolkodhattam volna a szeleburdi eszed miatt, hogy ilyen sületlenségeket fogsz össze kombinálni! - nevet tovább. Kinyújtom a nyelve de ő elkapja azt és csókban forrunk össze. Kezeim derekára simulnak, míg az övéi popsimat tapizzák.
- Na, de nem ez a komoly téma, bár ez is, de most van fontosabb! - mondja elválva.
- Ajj, hogy mindent elrontasz! - mondom, mire elmosolyodik és puszit nyom a homlokomra.
- Arról lenne szó, hogy amit nagyon jól tudsz Zayn megkérte Pezz kezét már több mint 1 éve. - biccentek és várom, hogy folytassa. - Szóval kiakarják próbálni milyen egy csecsemő egy éjszakára. És mivel mi ketten, nem igen voltunk még randizni így ezt is megejthetnénk! 2 nap múlva te meg én Párizs 3 nap, 2 éjszaka a pici nélkül! - felhúzom a szemöldököm, majd felnyögök sóhajtva.
- 1. A pici nem próba baba. 2. Biztos, hogy két napot kibírunk a pici nélkül? Stúdióba vagy és már minden szünetedben Noah hangját akarod hallani! - mondom mosolyogva.
- A pici nem próba baba, viszont rád rád fér a pihenés és én is elettem engedve. A másodikhoz pedig ha hiányzik, nagyon akkor hazajövünk, hisz 3 nap nem több! - mosolyodik és, de bevetteti kis kutyaszemeit, aminek képtelenség ellenállni.
- Szóval akkor 3 nap csak te és én? - kérdezem mosolyogva.
- Csak te és én és a pihenés és szex minden mennyiségbe! - felnevettek, majd átkulcsolom a nyakát.
- Csak benne csússzon még egy baba! - megrémül, de felnevet és megcsókol.


- Bármi van hívtok? - kérdezem szétnézve a nappaliban. Noaht Niall eteti, de valami tüneményesen, és erről már videó is van fent Instán. Oké, muszáj egy dologra figyelnem, az pedig a mellettem álló tökéletesség. Szegény tökre be  van parázva és mindig valamelyik fiú szemébe nézz. Nem értem mi baja. Szinte 5 percenként nézz valamelyik srác szemébe akik vagy felröhögnek vagy biztatóan elmosolyodnak.
- Akkor a picire vigyázni! Viszont mi most mentünk! - megfogja a kezem és a csomagját, én pedig a kirángatom a kezem és sorba megölelek mindenkit, viszont felfigyelek egy mondatra Zayntől.
- Ne légy már ennyire ideges! Már feltűnt neki! - szememet forgatok, majd megölelem Pezzt és Elt is. Figyelem, ahogy visszasétálnak a párjaikhoz és puszit nyomnak a másik arcára. A szőke úgy vigyorog, mint egy vadalma, de a barna csak mosolyog rám szépen. Furcsa nekem az a páros, és amint visszajöttem ki is derítem. Liamre nézzek most én mosolyodom el biztatóan, majd kezébe csúsztatom enyémet.
- Szeretlek, Payne és most elindulhatunk! - mélyen nézzek mogyoró barna szemeibe, és végre ő is vissza mosolyog.
- Én is téged, Törpim! - kuncog fel. Ekkor Niall elénk hozza a picit én pedig magyarázni kezdek neki.
- Na ide figyelj nagyfiú! 3 napig nem lesz itt mami és papi, de ígérem siettünk vissza. Addig is majd jó nagyokat kakilj be Zayn bácsiékhoz! - felnevettek, majd puszit lehellek homlokára. Liam is hasonló szöveget nyom le Noahnak, majd intünk és ott hagyjuk a vigyorgó társaságot. Beülünk a kocsiba, és egy csókverseny után elindulunk a reptérre. Ott a csekkolás után a magángéphez megyünk, és felszállva el is indulunk. Liam ölébe beleülök, mikor kicsatoltam az övem és mélyen nézte a szemébe.
- Ugye minden oké? - kérdezem mosolyogva.
- Persze! Csak boldog vagyok, hogy vissza kaphatom a barátnőmet aki végre kipiheni magát és felvásárol sok szexi fehérneműt! Én meg veszek valami korbács féleséget! - lélegzetem elakad, mire fülemhez hajol.
- És ha visszaértünk Londonba, akkor alakítunk egy vörös szobát! - suttogja fülembe. Szemeimet lehunyom és rögtön egy könyv, egy trilógia jutott eszembe, felkuncogom, majd visszasuttogom, hogy nem vagyok Anastasia, mire ő röhögésbe tör ki.
- Nem! Te nála sokkal jobb vagy, sőt! - mondja és megpuszilja a nyakam, ami foltot is hagy úgy 20 perc múlva.
- Én is szeretlek, Payne! - mondom majd mocorogni kezdettem csípőm.
- Ha nem hagyod abba itt a gépen foglak megkefélni! - dörmögi vállamba.
- Állok elébe! - felállok és hátrálni kezdek a wc - ig. Elvigyorodva feláll, majd elindul és teljesen neki nyom az ajtónak. A kezünket felvezeti a fejem fölé és mélyen fúrja tekintettét enyémekbe.
- Szeretlek, Törpim! - elmosolyodom, de mielőtt válaszolhatnék megcsókol, de ebbe minden érzelmét beleadta. Furcsa. Mire készülsz, Payne?