2015. május 30., szombat

XXXIV.

Sziasztok! Siettem vele, és hát elkezdtem a valóságból kivenni a történéseket, gondolom a gif - ből leszűritek, mi jön most...Jó olvasást hozzá és sok puszii♥♥

|Madison Heart|

- Legalább elmondanád az igazat, ne csinálj úgy, hogy mindenki tudja ebbe a rohadt hotelbe csak én nem! - már megint belekezdtek. Liammel aggódva nézzünk össze, de nem mozdulunk. Eleget tettünk már ki azért, hogy most ketten döntsék el mit akarnak. És persze, ha nem mozdulunk, akkor valamelyikük becsapja az ajtót, úgy mint most is. Március 8 van. Japánban vagyunk még, de holnap utazunk Szingapúrba. El és Lou a turné eleje óta veszekszik, és hiába mutatja Lou, hogy minden oké, részegen esik haza vagy a koncertek után, vagy egy szabad napon. Noahára nézzek, aki édesdeden alszik, majd fel Liamre.
- Ennek pontot kell tenni a végére. - felállok és elővéve a telefonom sms - t írok.
- Miben mesterkedsz? - kérdezi összevonva szemöldökét.
- Mindjárt itt lesznek! Itt hagyjuk őket Noahával, utána pedig te megkeresed Lou - t és felrángatod Elhez, majd bezárjuk őket a szobába! Nem érdekel, hány óra fog eltelni ezt be kell fejezniük! - egyetértően bólint, Niall és Samantha pedig rögtön beesik a szobába.
- Noah alszik, ha fel kell oda adjátok neki a macit, majd éhes lesz! Gondolom voltatok már vele tudjátok mi kell neki! Most pedig, Payne! Mozgás! - Niall biccent, majd Liamre nézz vigyorogva.
- Egy kis etyepetye? - kérdezi  kuncogva.
- Ja, nem! Tomlinson és Calder! - mondja majd megfogja a kezem és kimegyünk a szobából.
- Hozom Tomlinsont! - nyom puszit a számra, én pedig bemegyek a mellettünk lévő szobába. A szobában senki nincs, így átmegyek a fürdőszobába. Az ott lévő lány, a mosdó tálban lévő kezét nézi.
- Mi a..? - kikapom a kezéből a pengét és a kádba hajítom majd megpofozom a lányt. - Meg vagy te húzatva? Mi a faszért kellett ez? Hm? - kérdezem, de nem várom meg a válaszát. A kezét hideg vízzel borítom mire fel szisszen, előveszem az elsősegély dobozt. Bekötöm, majd felnézzek a szemére.
- Ennyire gáz a dolog köztettek? - kérdezem, de csak szipogva bólint.
- Itt vagyunk! - kiabál Liam. Megfogom El vállát és berángottam a szobába. Mindkét fiú döbbenten néz, majd lenéznek a karjára.
- Nem tudom min vitáztok hetek óta! De ezt be kell fejeznetek! Látod ezt Lou? El saját magát bántja, te meg....iszol! Szóval beszéljétek meg ezt, nagyon szépen kérlek viták nélkül! - mondom könyörgően. Liam rám nézz, majd biccent és ott hagyjuk őket. Bekulcsolom őket, majd sóhajtva felnézzek Liamre.
- Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom kérdezni tőled, de... - arcát a két kezem közé veszem és mélyen nézzek a szemébe.
- Én soha nem bántanám magam! Bízom benned és szeretlek annyira, hogy tudjam nem hagynál el! - mondom komolyan, mire megcsókol.
- Köszönöm! Akkor mit csináljunk most? - kérdezi meg.
- Nézzünk körbe Japánba, és vásároljunk valamit, vagy együnk. Nekem mindegy, csak hagyjuk el a hotelt és a gondokat. - elmosolyodik, majd a kezemet az övébe zárja és lemegyünk a földszintre. Még egyszer vissza nézzek az ajtóra. Remélem nem lesz semmi gond többé.


- Ez valami fantasztikus volt! És akkor holnap irány Szingapúr? - kérdezi Liam mosolyogva. Vigyorogva biccentek, majd kilépek a liftből. A banda tagja, kivéve Niall Louék ajtaja előtt áll.
- Hé! Mi folyik itt? - kérdezem furcsán.
- Nem tudnak kijönni! - válaszolja Harry. Liamre egymásra nézünk, majd előveszem a kulcsot és kinyitom. Az ajtó kilincsét lenyomom, majd elengedem az ajtó pedig kinyitódik. Belépek Liammel a jobb oldalamon.
- Hé, minden oké? - kérdezem. El sétál ki a szobájukból bőrönddel a kezébe.
- Én is El szakítottunk! - mondja Lou kijőve a konyhából.
- Mi van? - kérdezzünk meg egyszerre a többiekkel.
- Hát úgy gondolják, hogy nem kéne tovább egymást bántani. Így El hazamegy a magángépünkkel! - mondja Lou. Az események gyorsan peregnek le előttem, majd Liamre nézzek.
- Én is hazamegyek Noahával!
- Hogy mi? Nem mész te sehova! Holnap velem Szingapúrba! - elmosolyodom, majd átrángottam a szobákba.
- Köszönjünk, hogy vigyáztatok Noahra! Hármasban hagynátok minket egy picit? - kérdezem, mire biccentenek, majd felállnak és kimennek.
- Komolyan itt akarsz hagyni? - kérdezi megtörtén és leülve Noah mellé.
- Figyelj ide Payne! Elnek szüksége van valakire! Egy hétig nálam lesz, lehet annyit sem. Ugye van neki Max ott, az is biztos, hogy hazazavarom! De hé! Jó leszek én ott Londonba egy ideig, majd eljössz értem, vagy találkozunk akkor mikor van az a nagy szünet! - mondom elővéve a bőröndbe.
- De nem akarom, hogy itt hagyj! - nyög fel.
- Neked most Loun kell segítened! Nekem Elen! És mindennap fogunk beszélni és küldök majd képet is! - kacsintok rá kuncogva.
- Jól van, Törpim! Akkor utazol Ellel? - kérdezi sóhajtva, biccentek és ráadom Noahra a kabátját, sapkáját és cipőjét. Liam felveszi az ölébe, én pedig megfogom a két bőröndöt. Kisétálunk és benézek a szobába.
- Akkor mehetünk? - kérdezem mosolyogva.
- Nem kell jönnöd! Maradj Liammel! - mondja El.
- Megbeszéltük! És megyek! Majd elmegyünk shoppingolni meg befalunk egy csomó fagyit! - mondom nevetve.
- Jól van. Köszönök mindent és Louis sok szerencsét a továbbiakban! - a srác felé biccent, aki gyér mosolyt ereszt, mi pedig négyen elindulunk. Noaht berakjuk a gyerekülésbe, én és El körbe üljük őt, Liam pedig előre ül.
- Szóval akkor mi történt ott? - kérdezem mire El sóhajtva hátra dől.
- Először elég sokáig néztünk egymást, majd szexeltünk, végül megbeszéltük és arra az elhatározásra jutottunk, hogy jobb lesz külön! - motyogja fáradtan.
- Egy kérdés még! - mondja Liam. - És ezt nyilvánosságra hozzátok, hogy szakítottatok? - érdeklődően nézzek El - re, aki mosolyogva megrázza a fejét.
- Nem! Majd csak feltűnik nekik! Ha meg kiderül, Lou fog elmagyarázni mi a szitu! - hitetlenkedve megrázom a fejem, majd hátra dőlök.
- Hát Eleanor, neked kibaszottul igazad volt! - suttogom, remélve, hogy csak ő hallja meg.
- Mégis miben? - halkan kérdezi, én pedig nézzem a kivilágított várost.
- Hogy ez még csak az eleje annak a bizonyos végnek! - motyogom ő pedig egyetértően sóhajt. 

2015. május 29., péntek

XXXIII.

Szépséges napot mindenkinek! Meghoztam az új részt ami rövidebb lett és igaz elég lapos is..Szóval siettek a kövivel és jó olvasást! :) ♥♥

|Madison Heart|

- Szóval azt mondod, hogy ma este medencés parti lesz? - kérdezem Liamet, aki úgy bólogat és vigyorog, mint egy bólogatós kiskutya.
- És ügye tudod, Életem, hogy nem ihatunk alkoholt? - kérdezem, mire felelősség teljesen biccent.
- Akkor benne vagyok! - mondom és megcsókolom.
- Akkor átvehetted a szexi fehérneműdet, fürdőruhára amire csak egy köntöst kell felvenned! - mondja mosolyogva.
- Jól van, Cicám! Addig figyelj Noahára és gondolom a többiek is mindjárt itt lesznek! - mondom és a pici fejére nyomok egy puszit. Este nyolcig mozdítom ki a lábam szilveszterkor, de Liam és a fiam már is szövetkeznek ellenem. Annyi szerencséje van, Paynenek, hogy annyira nincs hideg, ami különös furcsa Londonba és, hogy be van melegítve a medence különben nem engedném meg. Mire felveszem a két részes fekete - fehér bikinimet, addigra pont csengetnek így felkapva a köntösöm lesiettek. Liam már mosolyogva engedi be a többieket, a lányok pedig megölelve sietnek fel az emeletre.
- És addig mi mit csináljunk? - kérdezi Payne, mire elvéve Noaht, rákacsintok.
- Csináljatok pár szendvicset, és remélem van pár ital is! - kacsintok rá, majd felsiettek a lányok után.
- Na és Mrs. Payne. Mi a a véleménye a 2015 - ös évről? - hirtelen Pezz ugrik elém, mire felnevetve Noahával együtt válaszolok.
- Erről nem nyilatkozunk! Noahának pelus cserére van szüksége! - mondom határozott mosollyal, majd bemegyek és kicserélem a pelust vízállóra, majd ráadok egy apróbb fürdőnadrágot. Mikor lemegyek a srácok összevigyorogva indulnak meg kifelé, de én elcsípem a kedvenc szöszimnek a pólóját és vissza rántom.
- Szöszke! Mit terveztek? - kérdezem, de ő csak gonoszul elvigyorodik, majd kimegy. Én is utána megyek, majd kérdőn nézek a lányok felé, akik épp a köntöst veszik le és csobbannak a vízben. Felnevettek és ekkor egy égető tekintetett érzek meg az oldalamon, Hátat fordítok, lerakom Noaht a napágyra, majd ledobom magamról a köntöst én is, de én vissza viszem Noaht. Gügyögök neki egy cseppet, majd elindulunk a medencébe. A hátamon most már nem egy perzselő tekintet, de szerintem az nem a hátamnak megy. Noahával együtt mászok be a medencébe, de csak a szélére és a vízre fektettem a picit. Hamar megérkezik két kéz a derekamra a srácok pedig a lányokhoz húznak.
- Megbámultak! - suttogja rekedtesen és féltékenyen.
- Te is a lányokat, de nem vagyok féltékeny, mivel engem szeretsz én pedig Noaht! - mondom mosolyogva.
- Engem már nem? - kérdezi sértődötten, mire megforgatom a szemem.
- Alap tény, hogy szeretlek, Cicám! - nyomok gyorsan egy puszit ajkaira, majd Noahával foglalkozok tovább. A többiek is odaúsznak hozzánk, majd hülyéskedünk egy picit, de én és Liam ott hagyjuk a társaságot és lefektetjük Noaht. Mesélünk neki egy összetett mesét, amit akkor gyorsba találtunk ki, majd bemegyünk a szobámba.
- Szeretlek! - veszi arcomat a két keze közé és mélyen a szemembe.
- Én is téged! - mondom a derekára téve kezem és megcsókolom, de hamar a mellkasára dőlök egy sóhaj kíséretében.
- Mi a baj, Törpim? - kérdezi a vállamat puszilgatva.
- Annyira tökéletes minden! Annyira túl boldog vagyok! - nevettek fel kínosan. - Szólj ha nagy gáz van velem, de ez engem bosszant! Balhét akarok vagy nem is tudom! - távolodom el és mélyen nézzek a szemébe. Kicsit meglepődik, de elgondolkozik.
- Igazad van, és lehet ez csak a vihar előtti csend! Mindegy! Ne törődj vele! Ne gondolkozz semmin! Élvezd, hogy szilveszter van, és hogy alig 2 órán belül már ünnepelhetjük a 2015 - ös elejét! - elmosolyodom és megpuszilom a mellkasát.
- Tudod, ha már a kicsi elaludt és a többiek is jól elvannak lent.. - mondom ujjbegyemet végig simítva mellkasán.
- Nem vagy te egy kicsit szexmániás? - kérdezi nevetve. Felvonva a szemöldököm és szemeibe nézzek.
-Öhm..Baj? Vagy adjam a szűzleányzót? - kérdezem vigyorogva.
- Isten ments! Imádom amikor vadulsz! - mondja és ledob az ágyra, majd fölém támaszkodik.
- Állj! Vadan, mi? - kérdezem vigyorogva. Kimászok alóla és még ő letelepszik az ágyra én a szekrényből a Nuttelás üveget veszem elő.
- Mit szeretnél vele? - kérdezi felvonva a szemöldökét.
- Tudod, te mondtad, hogy vadan szeretted... - mondom majd belenyúlok a Nuttelába és lehunyva a szemem leszopom az ujjam. Mikor újra kinyitom két éhes szempár tekint rám, majd felül és megcsókol.
- Maradt egy kis nutella az ajkaidon! - hebegi.
- Lesz az máshol is, de nem nekem, Cicám! - kacsintok rá és újra megcsókolom.


- Életem eddigi legvadabb szexén vagyok túl! - liheg a nyakamba, mire vigyorogva csókolom meg.
- Lesz még ennél vadabb is ha velem maradsz! - mondom nevetve. - Amúgy azzal a kurva semmit nem csinált, hogy élvezd vagy mi? Hisz 2 évig szinte vele voltál! - mondom, mire nevetve ledől mellém.
- Soha eszébe se jutott, hogy felpörgessük a szexuális életünket. sőt mindig kellett síkosító is! - mondja fájdalmasan.
- Arra a vazelin is alkalmas! - mondom halál komolyan. Rám nézz majd széles vigyor kerekedik arcára,végül az ölébe húzz.
- De van nekem egy Törpillám, aki már attól benedvesedik, ha csak ránézzek. - kuncog fel miközben mélyen a szemembe nézz.
- Szeretlek, Kicsim! - mondom és megcsókolom, hogy ideje se legyen válaszolni. - De éhen döglöm! - mondom és felpattanva felveszem a bikinit.
- Én is éhes vagyok, csak nem arra amire te! - morogja a hátam mögött.
- Mi van, Payne nem volt elég? - kérdezem nevetve.
- Belőled sosem az! - kacsint rám, én meg puszit küldve ott hagyom és a konyhába cammogok. Maradt még pár pizza szelet, amiből elveszek egyet és kimegyek a medencéhez.
- Na mind a két Paynet lefektetted? - kérdezi Lou vigyorogva.
- Féltékeny vagy? - kérdezek vissza, felnevetnek a többiek.
- Én soha! Nekem tökéletes a párkapcsolatom és a szexuális életem is! - kacsint rám vigyorogva, majd megcsókolja Elt. Elmosolyodom, miközben ujjakat érzek meg a derekamon.
- Meg mondtam, Tomlinson a szexuális életemhez..öhm..semmi közöd! - mondom majd letörölve a szám Liam felé fordulok.
- Mennyi az idő? - meglepetten nézz rám, de hamar elmosolyodik.
- 1 perc és éjfél! - suttogja mosolyogva.
- Hozom a pezsgőt! - kiáltja Harry. Viszont nemér vissza. Amint a 23:59 átvált 00:00 - ra a telefonom megszólal, Liam pedig megcsókol. Lassan mozognak ajkaink,és nyelvünkkel is huncutul játszunk.
- Boldog Újévet, Törpillám! - nevet fel.
- Boldog Újévet, Cicám! - mondom mosolyogva. Ahogy végignézzek a többieken mindenki olyan szerelmes pillantással nézz a párjára, kivéve Harry..Ő kockul. De boldog. És ez egy tökéletes pillanat vagy nem is tudom! És ezt nem szeretném elrontani, de mégis érzem, hogy hamarabb eljön a baj, mint hinném! 

2015. május 27., szerda

XXXII.

Sziasztok! Újra itt, őrült ötletekkel. Ez egy kicsit jövőbe látó részre sikeredett, de hát ilyennek is kell lennie. Siettek a kövivel kommenteket pedig várom! *-* ♥♥

|Madison Heart|

Párizs gyönyörű város! Megéri ide eljönni és az is biztos, hogy itt csak még jobban szerelembe estem. Az éjszaka, ahogyan átölel az éjszaka, ahogy megcsókol, ahogy a fülembe súg, ahogy megsimítja a hajam, ahogy felnézek rá, ő pedig mélyen a szemembe néz, a homlokába lógnak hajtincsei majd újra megcsókol. És reggel az ágyba hozta a reggelit! Ajj, reménytelenül szerelmes vagyok. Viszont most itthon vagyok és szembe nézek unokatestvéremmel, azaz Luke Hemmings húgával, Samanthával. Magamhoz ölelem és felnevettek.
- Te aztán megnőttél, bassza meg! 17 évesen akkora vagy, mint...- körbenézzek és Louis-n akad meg a szemem. - Louis! - nyögöm ki.
- Na! Megfulladom! Amúgy szólhattál volna, hogy ott vagy simán hazautaztam volna a gimiből! - mondja mosolyogva.
- És amúgy is most, hogy - hogy nem ott vagy? - kérdezem meg.
- Egyszerű! Levelezésbe folytatom tovább, majd valamikor pedig leteszem az érettségit! - mondja mosolyogva. Biccentek, majd Liam felé nézzek.
- Úgy látszik bővültünk! - mondom vigyorogva. Biccent mosolyogva, majd az ujjaimra nézz és mosolya még nagyobb lesz.
- Mi a...? Liam megkérte a kezed? - sikít fel Pezz, mire nevetve bólintok.
- Nem mondták a fiúk? - a fiúk úgy néznek rám, mintha valamit elszúrtam volna, a lányok pedig..hát akik mindjárt kinyírnak pár személyt.
- Miért nem mondtátok el? - kérdezi Pezz,
- Az úgy volt...- kezd bele Zayn.
- Megkértem őket, hogy ne mondják el nektek, mert ti meg elmondjátok Törpinek, és vége a tervnek. - mondja Liam puszit nyomva a hajamba, és átkarolva. Ekkor viszont a kuncogások között két vágyakozó sóhajt hallok meg. A két szöszire nézze, akik vágyakozva néznek minket. Majd egymásra néznek, mindketten elpirulnak, és máshova néznek. Na, nee! Felnevettek, majd kiszabadítom magam Liam karjai közül és felveszem Noaht.
- Niall segítesz megetetni Noaht! - megfogom a szöszi kezét és a konyhába húzom. - Darabolj fel almát! - adom parancsba. - Közbe mesélted csak el, miért nem lépsz! - úgy nézz rám, mint egy őrültre. Megértem, hisz az vagyok, de ha szerelem van szó, akkor muszáj vagyok segíteni nekik. Niall jó fej srác, és megérdemli a szerelmet. Samantha meg 4 éve úgy bele van esve a srácba, hogy szinte vele van tele a szobája.
- Hogy érted ezt? - kérdezi almát pucolva.
- Hívd el randira, míg nem késő! Szemet vetnek rá, és akkor annyi! Most mehetsz és hívd be Elt! - mondom mosolyogva. Furcsán biccent és El váltja fel a helyét.
- Folytasd kérlek Niall munkáját, közbe mesélted csak el..Minden oké Lou és közted? - kérdezem meg. Biccent majd  szomorkásan felsóhajt.
- Már nem olyan, mint fél éve. És nem akarom, hogy kibeszéljem, de érzem a kapcsolatunknak annyi! - mondja szomorúan. Állam leesik és érzem, hogy most azonnal le kell ülnöm, és meg is teszem.
- Kérlek adj egy pohár vizet! - szorgosan adja oda, majd vágja tovább aggódó szemekkel néha rám pillantva az almát.
- Ugye ez most vicc? - kérdezem higgadva egy picit.
- Nem! Lehet nektek most minden rózsaszín felhő, de valakinek most jött el az a korszak, hogy vég! - suttogja.
- Figyelj üljetek le és beszéljétek meg ezt! Menjetek el valahova csak ketten! És ne törődjetek semmivel! - mondom gyorsan. Mi az, hogy vég?? Nem, nincs olyan!
- Megfogadom a tanácsod, hisz én is helyre akarom hozni! Kész! Kit hívjak? - kérdezi kuncogva.
- A vőlegényemet! - nyögöm ki. Biccent majd kimegy én pedig Noah kezébe adok egy almát, majd én is enni kezdem. Liam jön be mosolyogva, de amint meglát mosolya eltűnik, tekintette aggódó lesz.
- Mivel borítottak ki? - kérdezi aggódva.
- Semmi csak ígérj meg valamit! - mondom halkan, mire a száját fülemhez emeli, így szájamhoz kerül a füle.
- Mit, Törpillám? - kérdezi suttogva.
- Hogy soha, de soha nem hagyod, hogy valaki összetörjön, hogy valaki elhagyja ezt a nyamvadt bandát! - nyögöm ki.
- Nem ígérhetem meg, de megígérem, hogy nem engedem, hogy bárki a bandából, vagy azon kívül összetörjön! - ölel magához minket. Kibaszottul nagy rossz előérzetem van, ami miatt rettegek a 2015 - ös évtől!


Október vége felé járunk. Még két dal hiányzik az albumhoz. Nekem azóta is csak azon jár az eszem, amit El mondott és én is érzem. Valaminek vége lesz, és nem is egy dolognak. Viszont most csak is pozitív dolgok foroghatnak az eszembe. Ugyan is nem sokára kiadják az albumot, és Niall és Samantha között is alakul már valami. Jobban mondva, már van is. Egy hete, hogy járnak úgy mindenki előtt, de mindketten boldogok. Viszont ezt már elmondhatom Louis-ékról is, mégis ott van az a kis szar a levegőben, még ha nem is látja senki! Fhu, na mindegy! Kezembe újra a gitár míg Liam a kicsivel szórakozik fent az emeleten. A gondolatomat próbálom a jóra vezetni, de nem megy. Mindig oda megyek vissza, hogy ki lesz az első aki eltávozik, vagy melyik pár fog a leghamarabb szétszakadni, és elválni ebből a községből. A sírás fojtogat, és meg is talál. Nem szerettem vissza folytatni. Régen, kisebb koromba mikor visszafogtam a pengéhez fordultam. Igaz, utána Kate rögtön kiverte a kezemből és adott egyet jobbról meg balról, de akkor ez esett a legjobban, majd mondta engedjem ki. Soha, ne tartsam vissza, mert csak rosszabb lesz. Igaza volt.

Who’s gonna be the first one to start the fight?
Who’s gonna be the first one to fall asleep at night?
Who’s gonna be the last one to drive away?
Who’s gonna be the last one to forget this place?

We keep taking turns
Will we ever learn?

The spaces between us
Keep getting deeper
It’s harder to reach her
Even though I've tried
Spaces between us
Hold all our secrets
Leaving us speechless
And I don’t know why

Who’s gonna be the first to say goodbye?


- Annyira büszke vagyok rád, Törpim! De miért írsz ilyen dalokat! - a dal befejezve. Én már bőgök, de Liam közelebb jön a Noahval, és letörölve a könnyeim megcsókol.
- Én is büszke vagyok rád, és gőzöm sincs! De újabb dal az albumotokra! - nevettek fel. A telefonom szólal meg és rögtön fel is veszem.
- Igen? - kérdezek bele.
- Madison. drágám nincs egy dalod úgy feleslegbe? - kérdezi Louis izgatottan.
- Most írtam meg egyet, miért? - kérdezem furcsán.
- Uh, remek. Most raktunk össze így hárman egy dalt. 
- Milyen hárman? Niall és Zayn a csajával van! - jelenti ki Liam meglepetten.
- Ja! Eddel, Harryvel! - nyögi ki Louis.
- Eddel? Mint Ed Sheeran? - kérdezem izgatottan.
- Aham! Itt vagyunk nálunk! Gyertek át és hozd a dalod! - mondja majd le teszi, Felnézzek Liamre majd elvigyorodom.
- Mami most átmegy fangirlbe! - kacsintok rá, majd a pici fejére nyomok egy cuppanósat és felsiettek. Leveszem a pólóm és atlétát veszek fel, arra pedig a kedvenc pulóverem! Liam az egészet az ajtónak dőlve nézi végig, majd mikor ránézek felnevet.
- Gyönyörű vagy, Törpim! Akkor mehetünk! - biccentek, majd a picit a kezembe veszem. 


- Gyorsak voltatok! - nyit ajtót nevetve Tomlinson.
- Hol van Ed? - kérdezem vigyorogva.
- A nappaliban, Harryvel! - be sem fejezi a mondatot, de én már rohanok, mikor meglátom megállok, a kezem a szám elé kapom, mielőtt felsikítanék. Először Harry vesz észre, amit egy nagy röhögéssel dicsér, mire Ed is rám kapja a szemét. Elmosolyodik, majd elém tántorog és a kezét nyújtja.
- Ed Sheeran! Gondolom, Madison Heart, Liam menyasszonya! - nevet fel. Még mindig nem szólalok meg, de szerencsére Liam kapcsol és vigyorogva válaszol helyettem.
- Bízz ám! Na, de milyen dalról van szó! - mondja, mire oldalba bököm. Felnyög, amin elmosolyodom, majd puszit nyomok arcára.
- Szeretlek, de ha fangirlöm van, akkor ne az új dalról beszélj, Kicsim! - puszit nyomok szájára, majd Ed felé fordulok.
- Kérhetnék egy ölelést, egy selfiet és egy autogramot? - meglepődik és felnevet, de amint kész én kezdek beszélni a dalról.
- Szóval írtam egy számot. A neve Spaces. - Harry kezébe nyomom. 
- A mienk. No Control! - kacsint Liamre Louis, majd a kezembe nyomja.
- Hé! Csaló vagy! Ezt én kezdtem el! - mondja Liam, mire felnevettek.
- De ők fejezték be és az így tökéletes! - mondom, és már rendesen átélem a dalt . - Lounak ebbe lehetne több szólója vagyis, az ő hangja illene ehhez a dalhoz. Úgy ahogy neked a Once In A Lifetime - ba! - mind a négyen meglepetten néznek, mire körbenézve felnevettek. - Mi van? Én csak elmondtam a véleményemet. A menedzsmentet pedig le lehet szarni, így tényleg jobb lesz! És ha úgy van felvehetnénk a stúdióba is, ami a lakásba van! - elhadarom, majd átveszem Liamtől Noaht és kimegyek a konyhába valami kajáért.
- Ha nekem ilyen menyasszonyom lehetne! Liam kurva jó választás! - Ed dicsérete pirossá változtatja az arcom, de Liamé még jobban.
- Ez semmi haver! Mert nem csak itt ilyen határozott, de ha látnád az ágyban! - és itt fejeztem be a hallgatózást és kezdtem el gügyögni Noahnak. 

2015. május 24., vasárnap

XXXI.

Sziasztok Törpikék! Új részt hoztam némi információval..Az elkövetkezendő két napban (Hétfő, Kedd) részt nem fogok hozni, majd csak Szerda délután, ugyanis osztálykirándulásra megyek. De addig is jó olvasást és hatalmas puszi minden olvasómnak! ♥♥

|Madison Heart|

Liam Payne ritkán furcsa. Miután megérkeztünk ebbe a gyönyörű városba, még a keze is remeg. Majd amint beértünk a hotel szobába rögtön le is lépett és azt mondta 8 - ra csinosítsam ki magam, bár én mindenhogy szép vagyok. Nem értettem, de nem is érdekel. Lassan ott tartok ha tovább titkolózik megőrülök. így hát jó kislány módjára megfogtam a táskám és a pénztárcámmal együtt elindultam vásárolni. Mivel azt mondta csinosítsam ki magam így rögtön betértem az egyik igen nagy boltba. A ruhák ezer mennyiséggel sorakoztak fel a sorokon. A szám ketté nyílt, de rögtön be is csuktam és bevetésre indultam. Egy igen szép fekete - fehér ruhával szemeztem, majd fel is próbáltam. Tökéletesen illet rám, én pedig el is ájultam szinte. Még keresztem egy szép magassarkút, de nem tetszett vele így maradtam a lapos és vékony talpú cipőnél. Beleszerettem, így amint levettem meg is vettem. Majd elindultam egy fodrászhoz. A hajamat kimosta, kivasalta majd begöndörítette és adott neki kókusz illatot. Imádom. Na, de mire végeztem 6 óra lett így én gyorsan megkerestem a hotelt és felfogtam a hajam. Lefürödtem, kókusz illatúval, majd kipattantam és bekentem magam testápolóval, addig kiengedtem a hajam. Megszáradtam. Felvettem a ruhát, majd egy harisnyát is és végül a cipőt. A hajamat még én is begöndörítettem, majd hátra dobva kifestettem a szemem és ajkaimra kentem egy kevés szájfényt. Kész voltam, pont mikor megszólalt a csengő. Nőiesen nyitottam ajtót, de előttem nem az a Liam állt, aki délelőtt elment, vagyis de, csak na.
- A kurva életbe! - nyögöm ki ajkaimat nyitva hagyva. A srác, a barátom, a szerelmem előttem állt szmokingban, leborotváltan és csillogó szemekkel. Én szerelmesebb vagyok, mint eddig.
- Ezt én is mondhatnám! Te már nem csinos vagy, ha nem dögös! Félek rád vetik magukat! - mondja kezemet megfogva és megpörgetve.
- De én Liam Payne vagyok! - jelentem ki mellkasára téve a kezem és megcsókolva őt. Hogy romantikusabb legyen a pillanat, még a jobb lábamat is felemelem miközben átkarolom nyakát, ő pedig derekamra csúsztatja kezét.
- Ez aranyos volt! - cuppanással vált el tőlem, én pedig furcsán nézzek rá. - Mármint, hogy felemelted a lábadat, Aranybogár! - kuncog fel. Szégyenlősen pislogok fel, mire újabb cuppanóst kapok a homlokomra, majd összekulcsolja ujjainkat és kirángat a szobából.
- Hova megyünk, Payno? - kérdezem mire elmosolyodik és megrázza a fejét. - Na!
- Ne várd, mert nem fogom elmondani! Majd rájössz, Törpillám! - mondja és kiérve a hitelből egy limuzinhoz vezet.
- Ugye nem Mr. Grey szeretnél játszani csak limuzinba? - megforgatja szemeit és besegít. Két pezsgős pohár áll előttem, de hamar beül mellém.
- Szóval Kicsi csillag. Mi is van Mr. Greyyel? - kérdezi kacér mosollyal az arcán.
- Semmi..Mi épp fordítva haladunk.. Van gyerekünk, már csak házasság kell, utána jöhet a Mr. Grey - féle pozíciók! - kacsintok rá, majd felnevettek.
- Nem is jársz olyan messze az igazságtól! - suttogja, de szerencsétlenségére meghallottam. - Már mint, semmi..Hogy telt a napod? - kérdezi mosolyogva.
- Csajos programot csináltam...egyedül! - mondom durcizva.
- Mr. Payne megérkeztünk! - mondja elölről a sofőr. Elvigyorodik, majd kipattan és ki is nyitja a az ajtót és kisegít. Az Eiffel  torony előtt állunk. Furcsán nézzek Liamre, aki csak felkuncog majd elindul a lift felé. Sosem volt még fent, sőt Párizsban sem! És most hogy a szerelmemmel lehettek, a szerelem városába az Eiffel - tornyon, huhh kész főnyeremény. Ajkaim még jobban ketté válnak mikor meglátom a csak nekünk kibérelt helyet.
- Azta kurva, Liam ez csodálatos! - nyögöm ki, ő pedig mellettem felkuncog.
- Nem maradhatott el a csúnya szó! - ráemelem tekintettem és elmosolyodom.
- Nem tetszik, hogy csúnyán beszélek, Payno? - kérdezem meg, mire felnevet.
- Imádom mikor csúnyán beszélsz, Törpillám! - megcsókol, majd az asztalhoz vezet. Kihúzza a széket, majd betolja és ő is leül velem szembe. A pincér két levest hoz ki előételnek, ami nagyon finoman néz ki.
- Akkor ez az első randink? - kérdezem mielőtt a levesbe belekezdenék.
- Első randink! Holnap pedig bejárjuk Párizst. - mosolyodik el, mire vigyorogva biccentek és belekezdek. Az előételt és a főételt némán eszük meg, de a desszertnél Liam már megint ideges. Leteszem a villám, és összekulcsolva a kezem hátradőlök.
- Mi a baj? - kérdezi furcsán.
- Addig nem eszek még el nem mondod, miért vagy ideges! És ne hazudj ez tegnap óta tart! - mondom határozottan. Felsóhajt, majd feláll és letérdepel elém. Mi a...?
- Madison Heart, már lassan 2 éve hogy szerelmes vagyok beléd. Olyan dolgokat váltasz ki belőlem amit eddig soha senki. És úgy érzem benned van meg csak az a plusz, amire nekem szükségem van. Szóval szeretnélek megkérdezni arra, hogy légy a feleségem! - nyögi ki. Ajkaim újra ketté válnak, miközben a gyűrűt kihúzza zsebeiből és felém nyúlta. Kíváncsian nézz, mire elmosolyodom és megcsókolom.
- Igen, Payne! Leszek a feleséged! - egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a száját, majd felhúzza a gyűrűt.


|Niall Horan|

Oké. Nem lenne szabad itt lennünk, de senkinek nincs kedve hazamenni. Az, hogy lassan éjfél van és mind a TV előtt ülünk, Noah már alszik, ás várjuk a pizzát az egy dolog. De Liam sem csörgetett még vagy írt, hogy igen vagy nem! Pedig megígérte.
- Biztos, hogy igent mondott, csak most egymásba vannak temetkezve! - mondja Perrie mosolyogva és Zaynre nézz. Mázlisták. Harryvel összenézzünk és szem forgatva nézzük tovább a Tv - t. Lehet azt monda irigy vagyok a szerelmesekre. Madison óta csak néha fut be egy éjszakás kaland, de én másra vágyom. Törődésre, érzésekre és romantikára. Hogy valakinek kedveskedjek, udvaroljak. 
- Lehet megjött a pizza! - mondja Harry meglökve. Sóhajtva felállok é az ajtóhoz billegek. Az órára pillantok, pont 00:00. Elvigyorodom majd ajtót nyitok viszont ajkaim rögtön ketté válnak.
- Öhm..Hello! - mondja a szőke hajú lány félénken. - Én Samantha Hemmings vagyok, és Madisont keresném! - a kezét nyújtja viszont én még mindig tátott szájjal nézzek rá. Na, nyögj már ki valamit, te balfasz!
- Niall Horan! Öhm..Gyere be! - mondom, mire biccent és beljebb jön. Gyönyörű ez a lány. Hosszú szőke haja a vállára hullik, zöldes - kék szemei akár  a smaragd vagy mi. És a teste..Jó be kell fejeznem. Bemegyünk a nappaliba, mire mindenki ránk emeli a szemét. 
- Ő itt, Samantha Hemmings, Madison.. - mondom, de rögtön félbeszakít.
- Madison az unokatestvérem! Anyám küldött ide, hogy egy picit egyek vele is, mert már rég látott. - mondja mosolyogva. Hol voltál eddig, Gyönyörűség?

2015. május 23., szombat

XXX.

Sziasztok! Szombat van, ami egyenlő a hétvégével szóval új rész! Nem tudok nagyon mit írni, köszönöm a komikat és, hogy olvassátok! Jó olvasást ♥♥

|Madison Heart|

Újabb 2 hét telt el. A fiúk hamarosan Texasba mennek egy forgatás miatt, azaz a Steal My Girl miatt. Viszont ma 3 vagyunk kurvára kíváncsiak egy nyamvadt papírra, ami már megjött, de a barátom bátyja késik. Már Noah kifeküdt. A csen pedig hála hamar megszólal. Sietve nyitom ki az ajtót, majd Dominic esik be.
- Szia, bébi! - kacsint rám, egy fintorral leintem, majd leülök Liam mellé. Ő velünk szembe ül le, majd a kezébe veszi a borítékot.
- Szóval azt várjátok, hogy én nyissam ki? - kérdezi hülye vicsorogva.
- Igen, mivel lehet te vagy Noah apja! - mondja Liam komolyan. - De tudd, én fogom felnevelni.
- Majd azt meglátjuk, öcsi! - feltépi a borítékot. És amint kiveszi belőle a lapot végig futtatja rajta tekintetét, és a vicsora győztes vigyorrá alakul.
- A gyermek apja 99,9 % - ban kizárt, hogy Dominic Payne! - először vigyorog még, majd még egyszer elolvassa és minél jobban értelmezi mosolya annál csökken az enyém viszont nő!
- Akkor ez azt jelenti, hogy apa vagyok? - kérdezi Liam döbbenten.
- De még mennyire, hogy az Szívecském! - nevettek fel, majd Dominicra nézek. - De szeretném veled megbeszélni a múltat. - mondom nagyot nyelve.
- Hadd kezdjem én. Nem tudom, hogy ti ketten mikor feküdtetek le legelőször.. - kezd bele, de Liam rögtön köze szól.
- Miután leléptél, az edződhöz és azt mondtad, Madnak másnap, hogy el kell utaznod Amerikába! - nevet fel Liam kicsit. Elmosolyodom, de biccentek Dominicnak, hogy folytassa.
- Akkor én hamarabb csaltalak meg, mint te engem, amit sajnálok! Örülök végül is, hogy az öcsém mellett találtad meg az igazit. De azért remélem lehettek, majd büszke nagybácsi? - kérdezi kuncogva. Liammel elmosolyodunk, bár már hova? A vigyor kopni nem akar arcomról. Nem volt igaza a sejtésemnek! A gyógyszereket Dominic idején szedtem be utoljára! Ez annyira hihetetlen mégis úgy repülök tőle, mint a drogoktól.
- Viszont most mennem kell! - felpattan és mi is így teszünk. Megölelem és két puszival elválunk a két testvér pedig egy kéz fogással, majd int és lelép. Liamre pillantok kiéhezett tekintettel, mire ő felnevet.
- Mit szeretnél, Törpi? - kérdezi kuncogva, mire elvigyorodom.
- Tudod te az, Payne és azt is, hogy nem fogok könyörögni! - mondom kezemet összekulcsolva.
- Persze, hogy nem! Te annál ügyesebb vadászó vagy! - kacsint rám.- Na, de komolyan kell beszélnünk! - elkomolyodom, és furcsán nézzek rá.
- Szakítani szeretnél? Vagy már nem szeretsz? - kérdezem, mire nevetve közelebb húzz magához és puszit nyom a hajamba.
- Hamarabb is gondolkodhattam volna a szeleburdi eszed miatt, hogy ilyen sületlenségeket fogsz össze kombinálni! - nevet tovább. Kinyújtom a nyelve de ő elkapja azt és csókban forrunk össze. Kezeim derekára simulnak, míg az övéi popsimat tapizzák.
- Na, de nem ez a komoly téma, bár ez is, de most van fontosabb! - mondja elválva.
- Ajj, hogy mindent elrontasz! - mondom, mire elmosolyodik és puszit nyom a homlokomra.
- Arról lenne szó, hogy amit nagyon jól tudsz Zayn megkérte Pezz kezét már több mint 1 éve. - biccentek és várom, hogy folytassa. - Szóval kiakarják próbálni milyen egy csecsemő egy éjszakára. És mivel mi ketten, nem igen voltunk még randizni így ezt is megejthetnénk! 2 nap múlva te meg én Párizs 3 nap, 2 éjszaka a pici nélkül! - felhúzom a szemöldököm, majd felnyögök sóhajtva.
- 1. A pici nem próba baba. 2. Biztos, hogy két napot kibírunk a pici nélkül? Stúdióba vagy és már minden szünetedben Noah hangját akarod hallani! - mondom mosolyogva.
- A pici nem próba baba, viszont rád rád fér a pihenés és én is elettem engedve. A másodikhoz pedig ha hiányzik, nagyon akkor hazajövünk, hisz 3 nap nem több! - mosolyodik és, de bevetteti kis kutyaszemeit, aminek képtelenség ellenállni.
- Szóval akkor 3 nap csak te és én? - kérdezem mosolyogva.
- Csak te és én és a pihenés és szex minden mennyiségbe! - felnevettek, majd átkulcsolom a nyakát.
- Csak benne csússzon még egy baba! - megrémül, de felnevet és megcsókol.


- Bármi van hívtok? - kérdezem szétnézve a nappaliban. Noaht Niall eteti, de valami tüneményesen, és erről már videó is van fent Instán. Oké, muszáj egy dologra figyelnem, az pedig a mellettem álló tökéletesség. Szegény tökre be  van parázva és mindig valamelyik fiú szemébe nézz. Nem értem mi baja. Szinte 5 percenként nézz valamelyik srác szemébe akik vagy felröhögnek vagy biztatóan elmosolyodnak.
- Akkor a picire vigyázni! Viszont mi most mentünk! - megfogja a kezem és a csomagját, én pedig a kirángatom a kezem és sorba megölelek mindenkit, viszont felfigyelek egy mondatra Zayntől.
- Ne légy már ennyire ideges! Már feltűnt neki! - szememet forgatok, majd megölelem Pezzt és Elt is. Figyelem, ahogy visszasétálnak a párjaikhoz és puszit nyomnak a másik arcára. A szőke úgy vigyorog, mint egy vadalma, de a barna csak mosolyog rám szépen. Furcsa nekem az a páros, és amint visszajöttem ki is derítem. Liamre nézzek most én mosolyodom el biztatóan, majd kezébe csúsztatom enyémet.
- Szeretlek, Payne és most elindulhatunk! - mélyen nézzek mogyoró barna szemeibe, és végre ő is vissza mosolyog.
- Én is téged, Törpim! - kuncog fel. Ekkor Niall elénk hozza a picit én pedig magyarázni kezdek neki.
- Na ide figyelj nagyfiú! 3 napig nem lesz itt mami és papi, de ígérem siettünk vissza. Addig is majd jó nagyokat kakilj be Zayn bácsiékhoz! - felnevettek, majd puszit lehellek homlokára. Liam is hasonló szöveget nyom le Noahnak, majd intünk és ott hagyjuk a vigyorgó társaságot. Beülünk a kocsiba, és egy csókverseny után elindulunk a reptérre. Ott a csekkolás után a magángéphez megyünk, és felszállva el is indulunk. Liam ölébe beleülök, mikor kicsatoltam az övem és mélyen nézte a szemébe.
- Ugye minden oké? - kérdezem mosolyogva.
- Persze! Csak boldog vagyok, hogy vissza kaphatom a barátnőmet aki végre kipiheni magát és felvásárol sok szexi fehérneműt! Én meg veszek valami korbács féleséget! - lélegzetem elakad, mire fülemhez hajol.
- És ha visszaértünk Londonba, akkor alakítunk egy vörös szobát! - suttogja fülembe. Szemeimet lehunyom és rögtön egy könyv, egy trilógia jutott eszembe, felkuncogom, majd visszasuttogom, hogy nem vagyok Anastasia, mire ő röhögésbe tör ki.
- Nem! Te nála sokkal jobb vagy, sőt! - mondja és megpuszilja a nyakam, ami foltot is hagy úgy 20 perc múlva.
- Én is szeretlek, Payne! - mondom majd mocorogni kezdettem csípőm.
- Ha nem hagyod abba itt a gépen foglak megkefélni! - dörmögi vállamba.
- Állok elébe! - felállok és hátrálni kezdek a wc - ig. Elvigyorodva feláll, majd elindul és teljesen neki nyom az ajtónak. A kezünket felvezeti a fejem fölé és mélyen fúrja tekintettét enyémekbe.
- Szeretlek, Törpim! - elmosolyodom, de mielőtt válaszolhatnék megcsókol, de ebbe minden érzelmét beleadta. Furcsa. Mire készülsz, Payne?

2015. május 22., péntek

XXIX.

Sziasztok!! Mivel elég csúnya letolásokat kaptam az előző részhez, így megkegyelmeztem és folytatást érdemeltek! És szeretném még azt is közé tenni, hogy egész hét végén új részek várhatók. Na nincs több lecsi - fecsi!! Jó olvasást és hatalmas pusszancs!! ♥♥

|Madison Heart|

Utálok hazudni! 4 hónapja vagyok abban a helyzetben, hogy elakarom mondani, de félek, hogy mi fog történni. És tudom, ha tovább húzom meg nagyobb baj lesz belőle. A WWA turnénak és a fiúk most teljes gőzerővel dolgoznak a negyedik albumon, aminek a neve Four, Harrynek elég érdekes a gondolata menete. Először a One Direction,most meg ez végül is tetszett nekünk is és a directionereknek is.
- Mi az Törpi? Min gondolkozol? - kérdezi Liam felvéve Noaht. Senki nem mondhatja, hogy nem áll jól a gyerek a kezébe, mert basszus, mint ha csak odateremtették volna a picit. Úgy vigyázz rá, mint egy egyetlen kincsre.
- Az apaságin. - mondom, de részben ez igaz is. Hisz én talán biztos vagyok benne, hogy ki a gyerek apja, de mi van, ha nem. Meg kell csinálnunk a tesztet. Noah így is kapott már pár védőoltás, és az én vagy Liam kezébe rögtön megnyugszik utána, meg persze ha a kezébe van az apja által adott plüss maci, ami a picinél nagyobb, akkor nincsen semmi baj, sőt! Életvidám egy gyermek, szereti a Toy Storyt, a Batmant és a fiúk úgy gondozzák, mint ha az övék lenne. Niall például vett neki egy összenyomható golf labdát, mert Louis már foci labdát adott neki. Szóval egy szavam sem lehet, mert nagyon segítőkészek, még így a turné és a stúdiózás mellett is.
- Szeretnéd megcsináltatni? - kérdezi Liam. Elhúzva a számat biccentek.
- Tudom, hogy 4 hónapja téged is megöl a kíváncsiság, hogy az apja vagy- e a picinek vagy csak a nagybátyja. Szóval szeretném! - jelentem ki határozottan.
- Jól van, Törpi! Akkor szólok Dominicnak jól van? - kérdezi, mire biccentek és puszit nyomok arcára. Őrülten beleestem ebbe a srácba, és nem akarok neki csalódást okozni. Miért pont Liam idején kellett beszednem azt a kibaszott gyógyszert? De nem! Madison Heart fafejű, szívtelen nő! Ajj.
- Hé ne sírj! Minden oké lesz, rendben? Érzem, hogy a pici az enyém, és ha nem is akkor is veletek maradok, mert téged szeretlek! - mondja letörölve könnyeimet.
- Én is szeretlek, Payne - maci! - meglepetten nézz rám, majd felnevet.- Vagy talán nem emlékszel, hogy hívott Sophia? - kérdezem nevetve. Megáll a levegő és mindketten némán vagyunk. Ő döbbenten nézz, én pedig magamba káromkodok. Tudtam, hogy elfogom szólni magam, a picsába is.
- Te emlékszel? - nyögi ki könyörgő szemekkel. Őszintének kell lennem, mert ha tovább hazudozom, már nincs kiút és elveszítem őt, azt pedig nem akarom. Nagyon nem.
- 4 hónapja mikor megszületett, a pici és kiküldtelek a fiúkhoz. Miután megetettem a picit, elővettem a kabátomból egy borítékot. Azt a borítékot Kate hagyta nekem mikor meghalt. Segített emlékezni mindenre és mindenkire, de arra nem, hogy ki a pici apja! - mondom mélyen a szemébe nézve. Liam szemében a döbbenet egy perc alatt válik haraggá. Leteszi az alvó Noaht a kiságyába és lerángat a konyhába.
- Mégis mikor akartad ezt a tényt velem megosztani? - kérdezi suttogva mégis kiabálva.
- Mikor kiderül ki Noah apja! - nagyon pipa rám. Megértem, hisz elbasztam.
- És mi van akkor, hogy ha nem én vagyok? Nem elég, hogy még Dominic gúnyos mosolyával kell szembe néznem, de még a padlóra is zuhanok? Ezt akartad? Hogy teljesen összetörjek? - kérdezi idegesen.
- Mi? Nem!! De hogy is! Soha nem akarnálak bántani se fizikailag, se érzelmileg! Értsd meg, hogy féltem! Ennyi! - felröhög gúnyosan, majd a kezébe veszi a kocsi kulcsot és lelép. Várok 2 percet, de nem tér vissza, csak Noah sír fel az emeleten. Felsiettek és kezembe veszem és dúdolgatni kezdek neki. Nem sírok, nincs miért. Hisz megbántottam megérdemli, hogy most kiürítse a fejét. Csak abban reménykedek, hogy visszajön. Minél hamarabb. Noah ismét elalszik, én pedig beteszem a babahordozóba és leviszem a stúdióba. Térdeimen a gitár, ujjaim a húron. Megpendítem, végül játszani kezdek egy teljesen más dalt, majd kezembe veszek egy papírt és el is kezdem leírni a soraimat, érzéseimet.

I'm like a crow on a wire
You’re the shining distraction that makes me fly
I’m like a boat on the water
You’re the rays on the waves that calm my mind
Oh every time
And I know in my heart you’re not a constant star

And yeah I’ve let you use me from the day that we first met
But I’m not done yet
Falling for your
Fool’s gold
And I knew that you’d turn it on for everyone you met
But I don’t regret falling for your
Fool’s gold

I’m the first to admit that I’m reckless
I get lost in your beauty and I can’t see two feet in front of me
And I know in my heart, you’re just a moving part


Mire kész lettem a dallal, a kicsi is felkelt. Felvittem a szobájába és megetettem. Majd játszottunk, viszont a csengő is hamar megszólalt. Lementünk,ajtót nyitottunk és ott állt Lou mosolyogva.
- Tudod, én is haragszom ám! - mondja sértődötten.
- Sajnálom! - nyögöm ki, mire elérzékenyülve megölel. 
- Semmi gond! Liam sem haragszik, csak fél, hogy elveszít. Őrülten beléd szerettet. - nevet fel.
- Louis ugyanúgy érzek iránta. Őszintén ennél laposabb délután sem volt még! - nevettek fel kínosan.
- Miért mit csináltál? - kérdezi átvéve a picit. - Szia Manó! Hát mit csinált a mami? - kérdezi játékosan, mire elmosolyodom.
- Az egész délutánt végig aludta, én meg dalt írtam. - mosolyodom el.
- Mutasd! - csillan fel a szeme.Lemegyünk a stúdióba én pedig odaadom a dalt.
- Az nagyon menő lett! Fogd csak meg egy picit! - mondja és kezembe nyomja Noaht. Kérdőn nézem, ahogy a telefont a füléhez emeli, majd beleszól.
- Nem érdekel, hogy Liam még mindig duzzog rángassátok ide és ti is gyertek! Azt hiszem újabb dallal bűvölt az album! - mondja Lou. - Ugye nekünk adod? - megrebegteti szempilláját, mire biccentek.
- Persze! - nevettek fel.
- Igyekezettek! 5 perc vagy kaptok! - mondja Lou.
- Hogy fognak kapni? - kérdezem meg mosolyogva.
- Hát mivel a pici az egész délutánt végig aludta, te meg mindjárt bealszol így átadjuk nekik a babát! - kacsint rám, mire felnevettek. Nem telik bele 15 percbe már is itt vannak a fiúk. Liam duzzogva oda sem jön hozzánk és én sem fogok! Nem érdekel, makacs vagyok ha ő nem olyan ide, akkor én sem fogok! 
- Na Payne takarodj oda a barátnődhöz, de most! - jelenti ki Lou. Liam meg sem moccan, de a szemembe nézz. Én is az övét nézem. - Most! - mondja egy hanggal feljebb!
- Nem! - ejti ki szórakozottan. Jól van, Payne akkor játszunk!
- Madison? - kérdezi Harry könyörögve.
- Nem számíts rám! - nevettek fel gúnyosan! Liam felvonja az egyik szemöldökét és elvigyorodik.
- Hát akkor ezt szívtuk! - elvigyorodom én is, majd odaadom Noaht a mellettem ülő Niallnek. 
- Mást választás nem nagyon hagytatok! - mondja Lou sóhajtva, de szerintem már rég rájött, hogy mit csinálunk Liammel. Nem haragszik már, aminek nagyon örülök, de akkor is! Még haragudnia kéne, majd este részegen hazajönnie, ami meg sem történhetett volna, és még Noah alszik egy veszekedés utána szexben kibékülni. Hupsz, kicsit elkalandoztam.
- Bezársz a stúdióba és addig ott hagysz minket még egymásnak nem esünk? - kérdezem nevetve, de semelyikük nem nevet! - Biztos, hogy nem! 
- De hogy is nem! Ki kell békülnötök, sőt egy kis lükés hullám! - Liam kezébe nyomja a kottát, majd letámad Harryvel és bezárnak a stúdióba.
- Jól van, Tomlinson és Styles! Megjegyeztem! - kinyújtom rájuk a nyelvem, majd Liamre nézek. Szemei még mindig a lapot figyelik, majd felnéz mosolyogva és bejön ide mellém. A falnak nyom és mélyen túrja tekintettét enyémekbe.
- Szerelmes vagy belém? - kérdezi mosolyogva.
- Soha ennél szerelmesebb nem voltam senki másba! Oh, Payne beléd estem mint telefon a wc - be! - suttogom.
- Jársz nekem egy szerelmi vallomással! - felkuncog, én pedig szétnyílt ajkakkal nézek rá. - Ennyi kijár! Hisz te is kaptál, Törpi! - kezeit fülem mellé helyezi és várja a vallomásom. Vallomás kell neki? Megkapja.
- Idióta vagy! A szemed mikor mosolyogsz különösen csillog, amit eddig Sophiánál nem vettem észre, és tudom, hogy miattam és a pici miatt van, ami miatt boldog vagyok. Csodállak, Liam! Igaz kurvára megtetszettel amikor elsőnek találkoztunk, de nem lehetett hisz volt egy haldokló barátnőm! Majd jött a csók, majd a ribanc és a temetés. Akkor volt rád a legnagyobb szükségem, de nem mutattam ki, mert azt hittem Kate hiányzik. De nem csak ő. És erre csak az unokatesóm tudott ráébreszteni. Majd minden elölről kezdődött, de sokkal jobban! És ennek örülök. És hogy most melletted vagyok, fekszem, alszom, ébredek. Felvittél a mennyekbe és azt érzem soha a büdös életbe nem adnálak, cserélnélek le, vagy hagynálak el, mert basszus igen is szeretlek Liam Payne! - mondom idegesen. Elmosolyodik és kezét arcomra vezeti, majd hátrasöpör egy tincset és megcsókol. De ez másabb. Szenvedélyesebb.
- Khmm...Nem pornót kértünk, csak békülést! - Louis hangja komolyan cseng, de a fiúk kuncogása felébreszt minket!
- Ezt még folytatnunk kell, Törpi! Még ma este! - kacsint rám, majd puszit nyomva ajkaimra, beleharap az alsóba és vigyorogva ott hagy. Igen, Payne? Ha te így, akkor én is! Kimegyek a fiúkhoz, akik vigyorogva néznek.
- A kicsit elvisszük magunkkal, miután megnéztünk a dalt! - mondja komplikáltan és vigyorogva Zayn.
- Köszi, srácok! De akkor irány dolgozni!

2015. május 21., csütörtök

XXVIII.

Sziasztook! Remélem tetszeni fog a mai rész, és a gif!! Mikor megláttam beleszerettem! *-* Na de, siettek a kövivel addig is jó olvasást! ;)♥♥

|Liam Payne|

- Köszönöm szépen, Anya és Apa! Valaki hozza a kocsit! - kiabálom ölembe felkapva a barátnőm. Mi a francért ájult el? Louis ugrik és ki is siet én pedig utána megyek.
- Fiam mi nem úgy akartuk!- kiabál utánam apa.
- Ha valami történik a barátnőmmel vagy a kicsivel soha nem bocsátok meg! - mondom szemükbe nézve, majd beteszem a lányt és én is beülök.
- Kérlek nagyon siess! - mondom Lounak könyörgően. Biccent és már el is indul. Louis és a vezetés néha két külön fogalom, de a komoly helyzetekben leszarom mennyivel megy és hogy hány szabályt sért meg. A lányra nézzek, aki nem nyitja ki továbbra sem gyönyörű barna szemeit.
- Haver itt vagyunk! - szólal meg, mire rögtön feleszmélek.
- Menj vissza a többiekhez! Mi is megyünk, amit jól lesz! - mondom kiszállva.
- Biztos? - kérdezi, e én egy gyors biccentéssel kiveszem a lányt. - Köszi a fuvart! - mondom és besiettek. A recepciós nőhöz megyek aki mosolyogva nézz rám.
- Jó napot! A barátnőm rosszul lett és elvesztette az eszméletét és amint látja terhes! - mondom elhadarva. Biccent komolyan és rögtön odahív egy orvost, aki hamar feltűnik egy hordággyal.
- Jó napot! Mr. Collins vagyok! Hány hónapos terhes? - kérdezi én pedig ráteszem a barátnőm.
- Lassan kilenc. 1 hét múlva kéne születni a picinek! - mondom a lányt nézve továbbra is.
- És mi történt, hogy eszméletét vesztette? - megvizsgálja két nővérke segítségével.
- A szüleim elhordták őt, és rosszul lett. Meg mostanában sokszor ébredt fel kiabálva vagy sírva éjszaka! - mondom el a fontos információkat.
- Rendben! Mindent megteszünk, hogy mindketten életben maradjanak! Addig üljön le és nyugodjon le! - mondja az orvos majd elviszik a barátnőmet a hordágyon. Leülök a székre és a két kezem közé teszem a fejem. A sírás a torkomat és a szememet kaparja. Könyörgöm ne legyen semmi bajuk, én abba beleőrülnék!
A telefonom megszólal, én pedig azonnal kinyomom. Írok a fiúknak, hogy elvitték őt. Pár percbe sem telik bele, megjelenek és rögtön meg is ölelnek.
- Nem lesz semmi baj. Erősek a picivel! - mondja Louis.
- Ha az apja és az anyja szervezetét örökölte, tuti nem! - mondja Niall. Én pedig csak biccentek. Nem tudok megszólalni, félek ki törne belőlem a sírás.
- Rendben szólok neki, de nem egyedül van! - mondja a recepciós pár óra múlva annyira hangosan, hogy én is meghalljam. - Mr. Payne! Kérem menjen fel a kilencedik emeletre! Ott találja a barátnőjét! - mondja a recepciós mosolyogva. A fiúkkal biccentünk és a lift felé megyünk, mikor beállunk a liftbe összenézzünk végül Zayn szólal meg.
- A kilencedik az nem a szülészet? - kérdezi, ők pedig halkan összemosolyognak. Én továbbra is idegesen várom, hogy kinyíljon a lift ajtó, majd mikor az megtörténik ki siettek.
- Jó napot Merre találom Madison Heartot? - kérdezem meg az itteni recepcióst!
- Jó napot Mr. Payne! - az orvossal, Mr. Colinssal kezet fogok és kíváncsian nézzek rá. - Jöjjenek velem! Mindketten egészségesek a picivel! - mondja az orvos. Biccentek elmosolyogva majd belépek az egyszemélyes, szobába. A barátnőm mosolyogva gügyög egy pólyának, de amikor az megszólal megállva felnyögök. Madison felnéz és elmosolyodik.
- Itt vagy! - szemei könnyesek. Biccentek és közelebb megyek. Puszit nyomok a homlokára, majd a kisbabára nézzek. Gyönyörű kék szemei vannak és az a apró haja még szebbé teszi. Kicsit dundi, de falni való csöppség.
- És...kié? - kérdezem meg a barátnőmet félve. Nem egyszer gondoltam rá, hogy nem az enyém, de a fiúk mindig kiűzték ezt a gondolatot a fejemből, de most, hogy itt van a szerelmem a kezébe muszáj megkérdeznem.
- Ezért is vagyok még itt! - mondja Mr. Collins. Mindketten ránézzünk. - Ms. Heart elmondta, hogy emlékezett kiesése volt, de mielőtt megtörtént volna a baleset ő nem csak magával, de a bátyával is lefeküdt. Mivel nem emlékszik hogy szedet volna gyógyszereket, így annyit tudok mondani, hogy DNS - sel megtudjuk nézni, hogy a pici az öné vagy a bátyáé! - mondja komolyan.
- És a piciből, hogy vesznek DNS - t? -kérdezem a babár a nézve.
- Vérrel. - jelenti ki egyszerűen.
- Ha nem baj, ezt szeretnék végig gondolni! - mondja határozottan.
- Persze csak gondoljál végig nyugodtan! - mondja az orvos, majd elmosolyodik. - És a pici neve? - kérdezi meg.
- Fiú vagy lány? - kérdezem meg a barátnőmet.
- Kisfiú! - mondja elmosolyodva.
- Akkor..- gondolkozom el, majd a kicsi szemébe nézzek. - Noah! - nyögöm ki.
- Noah! - mondja ki Mad is, majd elmosolyodik. - Tetszik. Noah Payne! - mondja az orvos szemébe nézve.
- Gratulálok a kicsihez! - mondja az orvos.
- Köszönjük! Be hívná a négy idiótát is? - kérdezem a picit nézve.
- Persze! - mondja az orvos.
- Kezembe vehettem? - kérdezem Madet ő pedig biccentve átnyújtja. Kicsit hülyén fogom a gyereket, de hamar a kezembe szokik. A szemét figyelem, majd elmosolyodva megpuszilom a homlokát.
- Noah Payne, isten hozott! - a fiúk körém állnak és szinte csodálva nézik a picit.
- Én akarok egy kisbabát! - nyögi ki mellettem Zayn, mire a pici felsír. Madison felkuncog majd a kezét nyújtja, én meg vissza adom a babát.
- Fiúk kifelé! Meg kell etetnem a picit! - a fiúk felröhögnek, majd intenek és kimennek. Madison most rám néz, mire összekulcsolom a karom.
- Én is? De hisz láttam már a cicid! - barátnőm az ajtóra majd ismét rám néz, én pedig felnevetve, puszit nyomok homlokára és a kicsinek is, és ott hagyom őket. A fiúk érdeklődve néznek rám, én pedig felsóhajtok.
- Ha Madison nem emlékszik vissza arra, hogy szedett - e nálam vagy Dominicnál gyógyszert, akkor a piciből vesznek vért. - mondom elmosolyodva a végén. - De emlékezni fog!


|Madison Heart|

Megetettem a picit, majd berakom a mellettem lévő kiságyba, majd a kabátom után nyúlok. Hamar megtalálom belső zsebeiben a borítékot és kezembe véve végig simítok rajta. Ez a tökéletes alkalom? A picire nézek és automatikuson bontom is ki a borítékot. Lehunyom a szemem, majd belekezdek.

Hello Madison!
Nem tudom akkor fogod - e kinyitni ezt a borítékot mikor a legnagyobb szükséged van rá, vagy hamarabb de nem is érdekel. Tudom milyen kíváncsi természetű vagy. Szóval..Ezt a borítékot azért írom most neked, mert félek nélkülem képes vagy hozzá menni valakihez, akiben nincs meg az a plusz, mint a nagy Ő - ben, aki közelebb áll hozzád mint gondolnád. Mielőtt elárulnám ki az, muszáj elmondanom valamit. Mielőtt lett volna a mai buli, előtte én elmentem egy jósda féleségbe. Sose hittem az ilyenekbe és te se, de kíváncsi voltam a jövődre. A nő elmondta, hogy először rossz úton jársz, de egy botlás miatt jó útra térsz. De egy baleset árán öröm és szomorúság is jön. Majd az öröm fogja megmutatni neked a jó utat. Nem tudom, jelen pillanatban hol jársz az életedben. de én fentről támadlak, Drágám! A nagy Őt pedig nem én fogom elárulni. Majd az örömöd. Most mennem kell! Vigyázz magadra nagyon, és remélem a jó mellett döntesz! Szeretlek és nagyon fogsz hiányozni!
U.i.: Tudod, hogy Paynenek van egy bátyja? Dominic... 
Kateline Wilson

- Emlékszem! - nyögöm ki suttogva. Emlékszem minden egyes napra, minden egyes éjszakára, minden egyes momentumra, a balesetre arra, hogy ki Noah apja! Mindenre és mindenkire emlékszem, de valami azt súgja ezt még titokban kell tartanom, még ki nem derül ki az igazi apa. 

2015. május 19., kedd

XXVII.

Sziasztok! Kellemes Kedd reggelt és új résszel indulok már is! Jó olvasást hozzá és nagyon szépen köszönöm a több int 5000(WOW) oldalmegjelenítést! Siettek a kövivel!! Hatalmas puszi minden olvasómnak!! ♥♥

|Madison Heart|

- De ígérd meg, hogy finom vacsival vársz minket! - mondja Niall kiskutya szemekkel.
- Az lesz, ígérem! De most menjetek, mert Simon kikészül! - mondom kinyitva az ajtót.
- Mondtam már, hogy milyen asszonyod van! - motyogja a Fürtös, mire felkuncogok.
- Mondtam már, hogy nem hiszem hogy este lesz kakaó! - mondom, mire rám nézz majd Liamre.
- Szerencsés vagy, de nagyon! - majd mosolyogva elhagyja a házat. Liam marad utoljára, és forró csók után ő is elhagyja a házat. Bemegyek a konyhába és körbe nézve, felsóhajtok. Mikor reggel 7 - kor beállít 4 idióta azzal, hogy főzz, süss meg nekünk estére és hoznak egy raklapnyi kaját, majd elrángatják a barátodat, hogy kiadják a 3. albumot ,fenomenális érzés. És csak 1 hete értünk haza. Felnyögök, majd kipakolva végig nézzek a kajákon. Már el is képzeltem mit fogok találni és, hogy hogyan csak egy baj van. Nincs zene! A rádióhoz somfordálok és bekapcsolva épp a rádiós mond be egy szám címet, majd el is indul. Ismerősnek tűnik, de mégis semmi emlékem róla, így bele kezdek a főzésbe.


Nehéz volt, de túl vagyok rajta. Meg is van terítve és én is kirittyentettem magam. Fekete szoknyába beletűrtem egy inget és lábamra topánkát húztam. Szerencsémre vagyok olyan barna, ősz végén, hogy nem kell harisnya és már van olyan idő is ebbe a lakásba. Amíg nem jön el az idő azaz nem törnek be éhesen, felderítem a lakást, így leindulok az alagsorba. Beletelik pár percbe, hogy ez nem egy pince hanem egy stúdió féleség. A vöröses kipárnázott falak, a két szoba. A hangszerek. Magával ragadtak és nem bírtam ki, muszáj volt megszólaltatnom a gitárt. A kezembe vettem és egy kottát is. Majd bementem a mikrofonhoz és leülve megszólaltam a hangszert. Remek, még nem felejtettem el gitározni. A kottát figyeltem először csak gyakorolgattam és egyre ismerősebb lett a dal, majd hangot is adtam neki.

Tell me you believe in love
It's not an illusion

I been thinking about the nights
And the dangerous tricks
People play on the eyes of the innocent
I can turn a lot of hearts into
Breaks with smoke and
Mirrors disappearing
Right in front of them

A dalt végig énekeltem, majd mosolyogva raktam vissza. A szöveg alján én írtam alá, így én is írtam a dalt. Gyönyörű. Ezek szerint dalszöveg írónő lehettem. A csengő élesen megszólal kiszakítva gondolkodásomból, így leteszem a gitárt és felrohanok. Az ajtó előtt viszont nem a fiúk állnak. 
- Hello, Baby! - kacsint rám és puszit nyomna ajkaimra, de elhúzódom.
- Először is te ki a rák vagy? Másodszor pedig nem vagyok baby! - mondom felháborodottan. 
- Öhm..Jól vagy, Angyalom! A pasid vagyok, Dominic! - mondja kiakadva. 
- Dominic..Bassza meg! Oké gyere be elég sokat kell veled beszélnem! - mondom elhúzva a számat.
- Miért nem ismertél meg? - kérdezi az első és legfontosabb kérdést.
- 2 és fél hónapja volt egy balesetem. Elütött az autó és most emlékezett - kiesésben szenvedem terhesen! - mondom mosolyogva.
- Terhesen?!? - mondja, mire biccentek.
- Igen. 10 hetes kismama vagyok! De van itt egy kis bökkenő! - mondom elhúzva a számat. Kék szemeibe kíváncsiság és bűnbánat játszódik.
- Törpi itt vagyunk! - Liam hangja csengi be a nappali minden zugát, majd belép. - Te? - szemében a j kedv azonnal haragra válik.
- Én! Miért talán nem látogathatom meg a barátnőmet? - kérdezi felállva.
- A magadfajtáknak nem is kéne olyan! - mondja Niall morogva.
- Miről beszéltek? Mi lett veletek? - kérdezi Dominic furcsán. Ez engem is érdekel, így továbbra is érdeklődve és némán figyelem az eseményeket.
- Mi a faszért nem mondod el a "barátnődnek", hogy félre kefélted? - kérdezi Liam idegesen.
- Honnan...? - kérdezi, de rám néz aggódva. Hogy mii?
- A barátnőd voltam és megcsaltál? - kérdezem vigyorogva.
Figyelj, cica én nem..! - kezd bele de a kezemet teszem a szájára. Velem senki nem játszadozik! Se fiú, se lány. 
- Kölcsönös megcsaltalak, még hozzá az öcséddel! És nagyon remélem, hogy a picinek nem ilyen görény apja lesz, mint te! - mondom, majd leveszem a kezét a szájáról. - Most pedig takarodj! - összeszűkíti szemeit, majd végigmér és biccentve távozik.
- Ja és Dominic! - kiabál utána Liam. A srác visszafordul, Liam pedig közelebb húzza a derekamnál fogva és megcsókol. Az ajtó hatalmas becsapódással záródik amitől én összeugrok, de Liam erősen tart. Elválunk és összemosolygunk.
- Oké, de tudjátok a szüleid ezt nem fogják engedni! - mondja Niall. Liam lassan mozdítja a szöszi felé fejét, és felnevet.
- Nem érdekelnek a szüleim! Ő is lefeküdt az akkori barátnőmmel, de még ő jött volna nyalizni Madnek, addig én szakítottam Sophiával! - jelenti ki. Ki az a Sophia? Összeráncolom a szemöldököm, Liam pedig visszanézz rám.
- Az ex barátnőm! Aki megcsalt mindenkivel és akit te teljes szívedből utáltál! - mondja mosolyogva. Biccentve elmosolyodom és puszit lehellek ajkaira.
- Akkor most menjünk enni, mert éhen halok! - jelenti ki Niall, mire biccentve átmegyünk és leülünk.
- És hogy sikerült a kiadás? - kérdezem meg.
- A directionerek őrültek, ezt eddig is tudtuk! - nevet fel Harry.- De jó nap volt, és látni az arcukon azt, hogy mindjárt elájulnak MIATTUNK, valami mennyei érzés! - mondja mosolyogva. 
- Csak azért mondja, mert Harry ölébe esett bele egy 17 éves leányzó, miközben elájult! - suttogja oda Niall.
- Hogy mi van? - kérdezem felnevetve.
- Ugye nem azt mondtad el? - kérdezi Lou nevetve.
- De - de! Megmondtam, hogy elmondom, ha ti nem!  - nevet fel. Liam rám néz, én is rá, a kezemet pedig a hasamra teszem és az ételekre nézzek.
- Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én éhen halok, és a pici is! - mondom, mire felröhögnek és neki kezdünk a kajálásba, mint egy nagy család. 



/6 hónappal később/

- És a gyermek apja..Dominic! - mondja az orvos mosolyogva. Dominic elvigyorodik és közelebb jönne, de én ellököm magamtól és Liamhez szaladok.
- Én annyira.. - mondom, de félbe szakít.
- Túl nagyon akartuk, hogy a miénk legyen! Elcsesztem, de Dominiccal kell lenned ő az apja a picinek! - mondja és kimegy. Én visszahuppanok az ágyra és sírok!

- Mi a...? - felülök lihegve, hasamra téve a kezem. Liam aggódóan nézz, én pedig továbbra is lihegem és a hasam simogatom. 
- Jól vagy, Törpi? Rosszat álmodtál... - mondja megmagyarázva. A kurva életbe. Minden éjszaka ezt álmodom, hogy Dominic az apja a picinek. De én nem akarom! Még mindig nem sikerült emlékeznem annyira még, a fiúkra, Katere és Domincira még mindig nem emlékszem. Sophiára sikerült és a fiúk barátnőikre is, aminek mindenki örül.
- Jól vagy persze. - mondom mosolyogva. 1 hét múlva szülök, félek hogy az álmok, a stressz tönkre teszi a picit. De ma van egy kerti party, amit a fiúk rendeznek itt a lakásba, és meghívták a családtagokat. És körülbelül 15 nap múlva pedig kezdetét veszi a turnéjuk a fiúknak, ahol én is részt veszek a picivel, mert Liam nem akar itt hagyni. Hát oké.
- Hé figyelsz te rám! - mondja nevetve csettintve előttem ujjaival.
- Persze - persze! Mit mondtál? - kérdezem vigyorogva.
- Tudod, hogy ezért büntetés jár? - kérdezi felém mászva. Felszisszenek, mire Liam rögtön lemászik rólam. A takarót leveszi gömbölyű hasamról és a pólóját is felhúzza. Érdeklődve nézzük, hogy mi van most? Majd Liam felugrik és a telefonján egy pöpet nyomkodva rögtön a hasamat veszi célba és fotózza le. Kíváncsian nézzem majd elém rakja a képernyőt én pedig leesett állal és bekönnyezett szemmel figyelem a képet. A képen egy apró tenyérnyom tűnik fel a bőröm mögül.
- Küld el a fiúknak, kérlek! Ez annyira édes! - nyögöm ki, mire vigyorogva biccent. Picit szöszmötöl még a telefonján, majd puszit nyom a hasamra és felfekszik mellém. 
- 1 hét! - nyögi ki mosolyogva.
- És szülők leszünk! - mondom puszit lehelve arcára. Félek, basszus nagyon nagy félek.


- Pár perc és itt vannak! - mondja izgatottan Harry. Elmosolyodom, de a csengő rögtön meg is szólal. Az ajtóhoz somfordálok és kinyitom előttem pedig egy szőke hajó lány, és egy idősebb fekete hajú nő meg egy igen helyes fiú terem.
- Szia Mad! - mondja a szőke lány megölelve.
- Bassza meg úgy tudtam, hogy valamit elfelejtettem! - motyogja Harry. Visszaölelem a lányt, lehunyom a szemem és sikerül.
- Nekem is hiányoztál Gemma! - mondom mosolyogva.
- Mi van? - kérdezik a hátam mögött a fiúk. Az anyukája Harrynek, Anne is megölel, majd Benji is. 
- És van-e már valami? - kérdezem Gemmától beljebb menvén, miközben ő megöleli az öccsét.
- Persze, hogy van csak nem akkora mint neked! - mondja Anne vigyorogva, én pedig a hasamra teszem a kezem. - Melyik jó képűtől van? - kérdezi nevetve.
- Valamelyik Paynetől. Későn jöttem rá kit szeretek igazán, és most szenvedek, mert nem elég, hogy nem emlékszem a fiúkra az emlékezetkiesés miatt, de még azt se tudom ki az apja a picinek! - mondom sóhajtva.
- Emlékezett kiesés? - kérdezik mindhárman egyszerre.
- Mondtam, hogy valamit elfelejtettem! - mondja Harry tovább szitkozódva. - 8 hónapja, lassan kilenc Madisonnak balesete volt, amiben emlékezet kiesést szenvedett. Úgy látszik rátok emlékszik, de ránk  sajnos nem! Bár szerintem már így is ismer minket eléggé. - túr bele hosszú hajába a Fürtös. A csengő újra megszólal én pedig mosolyogva nyitok ajtót. 
- Aha! Szóval te lennél az a nő, aki mindkét fiam eszét elcsavarta! - a szőke hajó nő, Karen és a mellette álló férfi, Geoff mérgesen nézz. A mellettük álló két lány megforgatják a szemeiket és rám mosolyognak, majd a hasamra néznek.
- De nagy már a pocakod! - nekem viszont még mindig azok a szavak járnak a fejembe amit Karen mondott. Valaki a hátam mögé lép és megtart.
- Jól vagy, Kincsem! - Liam hangja biztat, de érzem, hogy mindjárt összeesek.
- Vigyél be a kórházba! - nyögöm ki mielőtt elveszíteném teljesen az eszem. Mi a fene?  

2015. május 17., vasárnap

XXVI.

Sziasztok Babys! Ahogy ígértem új rész és a gif *0*!! Na befejeztem jó olvasást! ♥♥♥ 

|Madison Heart|

- Kincsem! - hümmögve jelzem, hogy éber vagyok, bár nem nagyon érzem. A testem akár olyan, mintha 60 éve csak futottam volna. És most jól esik pihenni. - Húsi -musi! - belecsíp pocimba, mire felkiáltok, de hamar elhallgattat egy csókkal. Beletúrok hajába és tarkónál fogva húzom közelebb és mélyítem el a csókunk. 
- Fiatalok! - Lou ront be Liam pedig rögtön lemászik rólam. - Ejnye, nem volt elég az este? - Liam rám nézz én pedig szem forgatva felállok és kiszállva kizavarom Lout.
- Semmi. Közöd. A. Szexuális. Életemhez. Louis. Tomlinson! - rácsapom az ajtót, és visszafordulok, de Liam vigyorogva ül fel és tovább nézi az alsó fertájam.
- Tetszik a műsor, nem de? - kérdezem összefogva a mellem alatt a karom.
- Aham! - nyögi fel. de szerintem nem is figyel.
- Payne! - ráförmedek, és azonnal a szemembe nézz.
- Kicsi cukorfalat! Ha nem egy szál tangába és a pólómba zavartad volna ki most nem lennék.. - lejjebb nézz. Szemeim követik az övéit és egy jó nagy dudort észlelek a takaró alatt.
- Hm..Ugye te is arra gondolsz amire én? - kérdezem vigyorogva.
- A szüleid mikor jönnek? - az óra még csak hajnal 5 - öt mutat így vigyorogva roppantom ki ujjaim.
- Kicsi, kicsi Payne! A szüleim reggel 10 - re jönnek, és nem tudom miért kelt fel Lou és te is hajnal 5 - kor, de ha már én is fent vagyok...- beleülök a dudorodásba, mire hangos nyögés szalad ki ajkain.
- Úgy gondolom. ha Louék hangokat akarnak akkor adjuk is meg nekik! - kacsint rám, és azonnal cserélve testpozíciónkon és a péniszét végighúzva a vénuszdombomon megcsókol belenyomva fejem a párnába.


- Elég legyen már!! Az óvszer is elfogy valamikor! - lihegve kuncogok fel, majd leszállok Liam hátáról.
- Ajj, de olyan jók a kezeid! - mondja megfordulva.
- Hallhattad Lout, már masszírozni sem masszírozhatlak meg! - kiabálom, hogy a másik szobában is hallják, majd Liam bele húzz az ölébe és ujjaimmal kezd el játszadozni. Jó így, ketten lenni most, de tudom semmi nem tart örökké. És meg kell beszélnünk mi is van köztünk jelenleg. Én fiút nem használok ki, és ők sem engem.
- Beszélnünk kéne! - nyögöm ki, Liam pedig orrát kócos hajamba túrja.
- Mielőtt elgondolkodnál a drága kis fejecskéddel, hogy csak a szex miatt kellesz, felvilágosítalak, hogy ez nem így van. Elég régóta érzek egy érzést irántad lehet mondani, hogy mióta megláttalak azaz Januártól. Te és az őrültséged magadba bolondítottatok. Viszont nem feküdtünk le csak sokkal később, és megérte rád várni! - mondja és érzem, hogy elmosolyodik.
- Most te szerelmi vallomást tettél nekem? - kérdezem suttogva. A fülemet simítja ajkaival, és dörmögősen besuttog egy "Igen" - t.
- Én nem nagyon tudok mit mondani, de érzem, hogy én is hasonlóan éreztem irántad, mert furcsa dolgok vannak a gyomromban és bárhol máshol is! - felkuncog, majd kezeivel hasamat kezdi el simogatni.
- Tudom! Nagyon remélem, hogy én vagyok a picinek az apja! - ekkor minden megszakad, mert Lou és Zayn betör és mérgesen nézz ránk.
- Nagyon örülünk, hogy végre boldogok vagytok együtt, de ne dugjatok már annyit mint a nyulak! - felkuncogok, majd Lou szemébe nézzek.
- 6 - ig dugtunk! Utána meg masszíroztuk egymást! - válaszolja helyettem Liam.
- Jól van, Payne! Akkor csinálj az asszonynak kakaót, nekünk beszédünk van vele! - mondja Zayn vigyorogva.
- Kakaó! - csillan fel a szemem, Liamre nézzek aki biccentve puszit nyom az arcomra, majd feláll és körbe néz, miközben Louhoz beszél.
- Add ide a pólód! - Lou furcsán nézz rá, és megrázza a fejét.
- Vedd fel a tied! - mondja karba tett kezekkel.
- Az enyém az asszonyon van, és nem szeretnék találkozni az szüleivel félmeztelenül! - jelenti ki dobbantva. Én csak némán figyelem, ahogy elkezdenek veszekedni, majd megjelenik Niall és Harry és mindketten Liamhez vágják.
- Csak menj és ne veszekedjetek! - mondja Harry leülve.
- Akkor már én is kérek kakaót! - huppan le mellém Niall.
- És én is! - mondja Harry leülve a másik oldalamra.
- Akkor, baby 3 kakaó rendel! - mondom mosolyogva rá. Felveszi Niall pólóját, majd felránt magához és csókot nyom ajkaimra.
- Most már megyek! - ott hagy én pedig kábán huppanok vissza.
- Ilyen nagy a szikra köztetek? - kérdezi Lou miután Liam lelépett.
- Előbb vallott szerelemet, és olyan aranyos volt. És én is érzek valamit, nem tagadom, de nem tudom, hogy ez az a vagy nem. - húzom el a számat.
- Higgy bennünk! Az...Szeretitek egymást már csak két bökkenő van! - mondja Lou elhúzva ajkait.
- Mii? - akadok ki
- Mi van ha a picinek nem Liam az apja, hanem Dominic? - kérdezi a szöszi.
- Ki az a Dominic? - ráncolom össze a homlokom.
- Liam bátyja! - nyögi ki Harry.
- Nem lesz semmi baj, én érzem, hogy a gyerek Liamé! - ekkor Liam és anya tér be 3 egy tálca bögrével.
- Jó reggelt, Aranyom! Hogy vagytok? - kérdezi anya fáradtan elmosolyodva.
- Köszönjük jól, de most menj pihenj! Mi elleszünk! - mondom Liam kezéből elvéve a bögrét és nagyot kortyintok.
- Jól van. De még itt vagyunk szervezzünk egy anya - lánya programot? - kérdezi, mire mosolyogva biccentek.
- Persze! - puszit nyom homlokomra, majd lelép Liam pedig a hátam mögé ül.
- És mit csináljunk ma? - kérdezem Liam mellkásának dőlve, és nagyokat kortyolva.
- Elmehetnénk a strandra! - motyogja Niall. Összenézzek a fiúkkal és vigyorogva biccentünk, majd megérzem Liam kezeit a pólóm alatt. Simogatja a pocim. Felnézzek rá, ő is a szemembe nézz. Érzem, hogy az övé, még ha nem is emlékszem, hogy ki az a Dominic vagy, hogy mit érzek iránta. A pici Liamé.



- De régen voltunk már itt! - mondja Luke kiszállva kocsijából.
- Te beszélsz? Én mint mondjak? - kérdezem felháborodva.
- Jól van, na! Hol vannak a többiek? - kérdezi Luke kiöltve nyelvét.
- Gyertek! De út közben meghívsz egy hot - dogra! - mondom, mire elmosolyodik, hasamra nézz majd biccent.
- És hogy vagytok a picivel? - kérdezi Mikey.
- Megvagyunk! Már kezd elmúlni a reggeli rosszullétem, bár azt se tudom volt - e. És kívánósabb vagyok! - kuncogok fel, majd Luke a kezembe nyomja a hot - dogomat. - Köszi szépen! - nyomok egy cuppanós puszit arcára.
- Nincs mit, Törpi! Megérdemlitek! - kuncog fel.
- Na végre, hogy itt vagytok! Most már mehetünk a vízbe? - kérdezi a szöszi.
- Ki mondta, hogy nem mehettek? - kérdezem meg.
- Payne és Tomlinson! - mondja Harry durcizva.
- És ők hol vannak? - kérdezem karba tett kezekkel.
- Elmentek szörfözni! - mondja Zayn.
- Na ide figyeljetek! Mind a heten eltakarodtok a vízbe, én pedig figyelek a cuccokra vagy alszom, vagy még nem tudom. - mondom felháborodottan.
- Azért nyugi, nem történt semmi! - mondja Cal kuncogva, leülök és elkezdek csámcsogni a hot - dogomon, míg a többiek elindulnak. Egyedül maradok és miközben eszem körbe nézzek. Feltűnik két ismerős alak, igen testre simuló szerkóban. Felszisszennek, miközben végig mérem először a kék szeműt, a barna szeműnél pedig be is nedvesedem. Hogy lehetnek ennyire.....dögösek? A feszes fenéken állnak meg szemeim, és mikor az a feszes popsi közelít felnézek a gazdája szemébe, aki szintén vággyal teli szemmel méri a mellkasom, majd felnézz a szemembe. Rám kacsint, majd odaszól valamit Lounak, aki elvigyorodik és fütty szóval megy el. Liam vissza viszi a deszkát, majd felém sétál. Az egészet végig nézzem. Ahogy a pénisze egyre dudorodik, és hogy szemében a vágy csak nő, majd megáll előttem. Letérdepelés csókot lehel ajkaimra. Elvadulnak ajkaink, a lepedőre fekszem, ő pedig felém tornyosodik.
- Nem volt elég..egész reggel? - morogja a fülembe.
- Ha tudtam volna, hogy ilyen cuccba leszel sem! - kuncogok fel. Leszáll rólam, körbe nézz, majd felpattan engem meg magával ránt. Beránt egy beton házba ahol a wc - ék helyezkednek el, de ő nem törődve vele a férfi mosdóba ránt és azon belül is a wc- be. Lehunyom szemem, mikor felrak a falra és lábaimat dereka köré zárom, ajkaival pedig nyakamat kényezteti. Dezsavűm támad.
- Liam, Liam! - nyögöm ki nehezen.
- Mi az? Nem szeretnéd vagy mi? - kérdezi aggódó szemekkel.
- Nem az, hanem hogy mi nem voltunk ilyen pózban? - kérdezem. Először értetlenül néz, majd elvigyorodik.
- Oh, de hogy nem, Kincsem! Először is így csináltuk, utána kádban! - kacsint rám. Felkuncogok meglepetten, de ő rögtön megcsókol.